Olimpia

2016.07.27. 14:50

Rióban is javítana - Rasovszky Kristóf szombaton indul az olimpiára

Veszprém - Rasovszky Kristófot, a Balaton Úszó Klub versenyzőjét és edzőjét, Szokolai Lászlót Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere búcsúztatta szerda délután a városházán.

Heffler Péter

Mester és tanítvány szombaton indul Rióba, ahol az 1500 méteres gyorsúszó szám vár majd a BÚK tizenkilenc esztendős klasszisára.

Az alpolgármester jókívánságát fejezte ki a városházán rendezett ünnepségen, és kiemelte, hogy már az is nagy dolognak számít, hogy Kristóf aközött a közel negyven úszó között van a világon, akik az olimpiai A szintet jelentő időt teljesíteni tudták. Esélylatolgatásba sem Kristóf, sem edzője nem fogott, utóbbi hangsúlyozta is, hogy rendkívül kényelmes úgy a felkészülés, hogy a Magyar Úszó Szövetség nem rak különösebb terhet Kristóf vállaira, hiszen nagyon fiatalnak számít a mezőnyben, és a tapasztalatszerzést helyezték nála előtérbe.

Brányi Mária alpolgármester szerdán a városházán fogadta Rasovszky Kristófot és Szokolai Lászlót (Fotó: Heffler Péter)

Természetesen az eddigi, parádésnak mondható - egy év alatt húsz másodperces - javulást folytatná a veszprémi klub olimpikonja, és ahogy lapunknak korábban már elmondta, a 15:11.34-es, londoni Európa-bajnokságon repesztett eredményét szeretné tovább faragni. Az már bebizonyosodott, hogy Kristóf, amit kitűz maga elé, rendre teljesíti is, hiszen idén szerepelt Eb-n, világkupafutamon, közben országos bajnoki címeknek örülhetett, és alig két hete nyílt vízi junior világbajnok címet szerzett tíz kilométeren. Ehhez képest az, ami Rióban vár rá, már csak egy sprintszámnak tűnhet.

Nemhiába fogalmazott Kristóf is úgy a szerdai ünnepségen, hogy az 1500 méterhez most már csak gyorsulnia kell. És ki tudja, hogy meddig juthat, ha az augusztus 12-i számig még tovább gyorsul...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!