Tizennyolc nap a rajtig

2023.08.01. 15:08

Atlétikai-vb láz Budapest belvárosában

Augusztus 19-én kezdődik Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, a budapesti atlétikai világbajnokság. Kedden délután az Erzsébet téren került sor egy sajtótájékoztatóra, amelyen a magyar szervezőbizottság beszámolt a vb-re érkező külföldi nézők számáról a világbajnokság előtt és alatt érvényes lezárásokról és forgalmi korlátozásokról, valamint ismertette a kialakításra kerülő szurkolói zónákkal kapcsolatos tudnivalókat – számolt be az eseményről az Origo.

MW

Németh Balázs, az augusztus 19-én rajtoló budapesti atlétikai világbajnokságot szervező cég, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A budapesti atlétikai világbajnokságot szervező cég, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Németh Balázs az esemény elején elmondta, hogy 

kedden a Nemzeti Atlétikai Központból átkerült a visszaszámláló tábla az Erzsébet térre, hiszen ezentúl ez is az atlétikai vb egyik központi helye lesz.

Itt is felépítenek ugyanis egy szurkolói zónát, amelyeken az atlétikához kötődő szórakoztató programokon ingyenesen lehet majd részt venni augusztus 15-től kezdődően. 

Természetesen a Nemzeti Atlétikai Központban is lesz külön szurkolói zóna a stadionparkban, ahová a vb-re váltott belépőjeggyel lehet bemenni.

Németh Balázs kiemelte, hogy a Nemzeti Atlétikai Központ környékét nem betonozzák le, tehát megmarad a mostani csodálatos, zöld állapotában. Ez azonban azt jelenti, hogy 

autóval nem lehet majd a stadion közvetlen környékén parkolni, ellenben mindenkinek javasolják a tömegközlekedést, hiszen hajóval, villamossal, HÉV-vel és kerékpárral egyaránt könnyen megközelíthető.

2023-ban Budapest a világ sportfővárosa, hiszen ebben az évben az atlétikai vb lesz a legnagyobb sportesemény a világon. A több tízezer ideérkező külföldi 200 ezernél is több vendégéjszakát tölt el Budapesten. Mindez a vb ideje alatt komoly turisztikai bevétel többletet hoz, de hosszú távon is megtérül, hiszen a látogatók jó élménnyel hazautazva még tovább népszerűsíthetik hazánkat. Természetesen egy ilyen léptékű és hozadékú rendezvény velejárója az is, hogy beleszól a város életébe, és az itt lakóknak változtatniuk kell a megszokott napi közlekedési szokásaikon

 – mondta Németh Balázs, aki elmondta, a lehető legtöbbet szeretnék kihozni az eseményből, amelyre már 99 különböző ország szurkolói jelezték részvételüket. 

A belvárosban még a héten elkezdődnek a lezárások, hiszen ahhoz, hogy a világ legszebb maratonpályája, és a felette létrehozott különleges kamerarendszer kiépüljön (ugyanis a Hősök Tere – Andrássy út – Bajcsy-Zilinszky út – Roosevelt tér – Lánchíd – Alagút – Várkert bazár útvonalat teszik majd meg többször a futók), több forgalmas közlekedési útvonalat is le kell majd zárni részlegesen a versenyek ideje alatt, sőt, már a vb előtti időszakban is.

Ezért a szervezők azt javasolják, hogy mindenki, aki Budapesten közlekedik a világbajnokság idején, fokozottan kövesse a közlekedési híreket, nézze a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) weboldalát, vagy vegyen igénybe útvonaltervező alkalmazásokat.

Saját weboldalt is indítanak, amelyen folyamatosan követni lehet majd az aktuális korlátozásokat:
www.lezarasok.atletikaivilagbajnoksag.hu.

Magyarországról minden eddiginél több atléta, összesen pedig több mint 200 ország 2000 versenyzője küzdhet majd az aranyérmekért és azért, hogy több százezer helyszíni- és egymilliárd televíziónéző előtt mutassa meg magát. A budapesti atlétikai világbajnokság Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz, amelyet 

augusztus 19. és 27. között rendeznek a Nemzeti Atlétikai Központban, valamint az utcai futó- és gyaloglóversenyeknek otthont adó Hősök terén.

A jegyek már kaphatók az atlétikai világbajnokságra a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. 

Összesen 9 esti és 5 délelőtti program lesz a világbajnokság alatt és 6, ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz.

 A női maraton augusztus 26-án, a férfi maraton 27-én reggel 7-kor rajtol.

A budapesti lehet minden idők legjobb világbajnoksága az eredmények szempontjából – véli Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke, aki bízik benne, hogy nagy tömegek lesznek jelen a magyar fővárosban. 
„A mostani a legjobb szezonkezdés az atlétikában, amire emlékszem” – fogalmazott Coe utalva arra, hogy az év eddigi részében számos rekord dőlt meg. 
„Nagyon szerencsés voltam, láttam Faith Kipyegon (három) világrekordja közül az elsőt, amikor Firenzében megnyerte az 1500 métert, majd Párizsban három világcsúcsunk volt” – mondta az MTI szerint Coe.
 Hozzátette, a rekordok mellett is sok kiemelkedő teljesítményt és küzdelmet hoztak a nemzetközi versenyek, és ez lehet az alapja annak, hogy minden idők legjobb világbajnoki eredményei szülessenek Budapesten.
 

Az cikk az Origo felületén is olvasható.

A budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában