Krimi

2024.08.26. 22:34

Komoly változás jöhet a jogosítványoknál

Újabb uniós országba szállítják lejjebb a jogosítványszerzés korhatárát. Már 17 éves kortól volánhoz lehetne ülni.

MW

Sokan attól tartanak, hogy a fiatalabb sofőrök miatt több lesz a baleset

Forrás: Shutterstock

Fotó: yamel photography

A dán kormány azt tervezi, hogy bizonyos feltételek mellett engedélyezi a 17 évesek számára, hogy egyedül vezessenek. A kormány javaslata szerint a jövőben a jogosítvánnyal rendelkező fiatalok kísérő nélkül is vezethetnek hajnali 5 és 20 óra között. Ez lehetővé teszi számukra, hogy önállóan tudjanak hosszabb távolságokra is közlekedni, ezzel is támogatva a családi életet.
Az új szabályozás nem csupán könnyítést tartalmaz, az első három évben zéró toleranciát hirdet az ittas vezetéssel szemben az új jogosítványosok számára.

2017 óta Dániában a 17 évesek Németországhoz hasonlóan gyakorlott felnőtt kíséretében vezethetnek vezetési tapasztalatszerzés céljából. Az új kezdeményezés célja a fiatalok önállóságának növelése.
A Rådet for Sikker Trafik közlekedésbiztonsági szervezet azonban bírálja a lépést, és arra figyelmeztet, hogy növekedni fog a halálos és sérüléses balesetek száma, ha a változást bevezetik - írja az Autobild.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!