2021.05.18. 11:04
A szülők ledöbbentek: unatkozó kislányok 21 milliós kárt okoztak a parkoló autókban
Három gyermek kint játszott, amikor úgy érezték, hogy nagyon jó móka lesz összekarcolni néhány autót.
Forrás: Shutterstock / illusztráció
Fotó: Shutterstock
Három kisgyermek játszott az utcán, amikor úgy döntöttek, hogy unaloműzésként összekarcolnak néhány parkoló autót – szúrta ki a Krone Zeitung közleményét a vezess.hu nyomán a metropol.hu.
Mint írják, néhány napja a németországi Linnich városában játszott az utcán három kislány – 9 és 10 évesek –, akik azzal ütötték el az időt, hogy megkarcoltak néhány autót. A helyi rendőrség információi szerint eddig 33 sérült járműről tudnak, amelyeket a gyerekek rongáltak meg. A kár eddig 60 ezer euróra rúg, amely átszámítva 21 millió forintnak felel meg.
A lányokat egyetlen autótulajdonos sem kapta rajta, a történtekre úgy derült fény, hogy az egyik kisgyermek elmesélte az édesanyjának, mit csináltak aznap, az anyuka pedig azonnal jelentette a dolgot a rendőrségen.
A hatóság a biztosítótársaságokkal karöltve vizsgálja, hogy a kártérítést pontosan kinek kell majd megfizetnie.
Bulvár-celeb
- Brutál dögös fotóval jelentkezett Bódi Sylvi, rég láttuk ilyen kevés ruhában
- Nem tagadja Berki Mazsi: ezeket csináltatta meg az arcán
- Reszkess, Bódi Guszti! Megtalálták a sztár kiköpött hasonmását
- Megmutatta: ekkorát nőtt már a TV2 sztárjának babapocakja
- "De én nem szívtam annyit!" Kucsera Gábor bevallotta: kokaint találtak a vérében