Nemesvámos

2016.02.13. 18:37

Jó hangulatú főzőverseny Vámoson

Nemesvámos – A település testvértelepüléséről és Balatonfüredről is érkeztek csapatok a negyedik Vámosi lencse- és hurkafesztiválra. A nap folyamán több mint húszféle étel készült, amelyeket zsűri értékelt.

Marton Attila

Sövényházi Balázs polgármester köszöntőjében kiemelte, a rendezvényen élményeket szerezhetnek a résztvevők, és akár üzleti, baráti és akár szerelmi kapcsolatok is születhetnek. Ovádi Péter, veszprémi önkormányzati képviselő, a rendezvény védnöke arról beszélt, aktív közösségi és gazdasági élet van Nemesvámoson. A település a gasztronómiai rendezvénnyel felkerült az országos fesztiváltérképre.

A főzőversenyen két kategóriában összesen tizenhét csapat vett részt, több mint húszféle étel készült. A helyiek mellett Balatonfüredről és Nemesvámos erdélyi testvértelepüléséről, Tusnádról is érkeztek főzőmesterek. Az ételeket négyfős zsűri bírálta a népszerű televíziós sorozat színésze, Domokos László vezetésével. A hurkát készítő csapatok között a Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetőségének Valenteen csapata végzett az első helyen, második helyen a Vesz-Mont 2000 Kft., a harmadikon a Civilek Sólyért gárdája. A lencseételek között a sólyi önkormányzat egy különleges lencsegulyással győzedelmeskedett, mögöttük a Civilek Sólyért együttese végzet, a harmadikon az Aranyfakanál nevű csapat. Két különdíjat is kiosztottak, a lencseételek között az Ifjúsági Klubnak, a hurkaételek között a Bátyja Teamnek.

Az egyik helyi cég és az önkormányzat jóvoltából fűnyírótraktort adományoztak Nemesvámos erdélyi testvértelepüléséről, Tusnádról érkezett vendégeknek. A gasztronómiai élmények mellett kulturális programok is szerepeltek a fesztivál étlapján. A rendezvényen fellépett a Lencseszemek asszonykör, a Kinizsi Táltosai Néptáncegyüttes, a Borostyán Népdalkör és a Gerence Néptáncegyüttes és Baráti Kör is. A sportcsarnokban helyi és Balaton-felvidéki kézművesek, őstermelők portékájából válogathattak az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!