Nemesvámos

2017.01.11. 12:39

Folytatódnak az Ötcsillagos esték

Bár a település bővelkedik programokban, a téli estéken mégis jól jön egy kulturális, vagy ismeretterjesztő, az embereket megmozgató programsorozat.

Molnár Sándor

A község önkormányzata tavaly indította útjára az Ötcsillagos estéket, amelyeken irodalmi és zenei előadóestekkel, ismeretterjesztő és honismereti előadásokkal várták az érdeklődőket január, február, március, illetve szeptember, október, és november hónapokban. A helyiek hallhattak többek között a csajági mamutokról, távoli csillagokról és az ufókról, illetve a piramisok építésének titkairól is.

Fotó: Mustos István

Sörös István piramiskutató is tartott előadást Vámoson


– Az előző évben nehezen indult az Ötcsillagos esték, mert nem ismerték, nem tudták, hogy miről szól a rendezvény. Reklámozni kellett. Később aztán beindult. Az a tapasztalat, hogy ha érdekes embereket hívunk, akik izgalmas előadásokat tartanak, akkor van érdeklődés. Végül nagy sikerrel zártunk – mondta Mustos István a rendezvény ötletgazdája.

Idén sem lesz ez másként, mert a hosszú téli esték egyhangúságát 2017-ben is szeretnék megtörni. Olyan vendégek meghívását tervezik, akik kimozdítják otthonról a helyieket. Az első alkalommal, január 25-én, szerdán 18 órakor „ A halimbai esperes nyomában” című dokumentumfilmet vetítik, majd Dékán Péter klubvezető a „Halimbai füveskönyv gyógynövényei” című előadása hangzik el. Az estet bakonyi gyógynövényekből készült teakóstolás zárja.

Fotó: Mustos István

RitMosaic ütőegyüttes is fellépett tavaly az Ötcsillagos estéken

A februári program még szervezés alatt van, márciusban pedig a NeoFolk népzenei együttes érkezik a faluba. A programok interaktívak, a végén kérdezni is lehet az előadóktól.

Az Ötcsillagos esték időpontjairól és témáiról Nemesvámos honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. Az egyórás előadások ingyenesek, és a szervezők szívesen látnak más településről érkezőket is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!