Nagyvázsony

2017.05.04. 15:30

Új fény a faluban

Nagyvázsony - A led lámpák jóval kevesebbet fogyasztanak, mint a régiek. A lízing program lejárta után pedig közel 50 százalék költséget takarítanak meg a közvilágítással.

Molnár Sándor

A közvilágítást modernizálása során 269 régi lámpatestet bontottak le és 279 ledlámpát szereltek fel, 166 tartószerkezetet is kicseréltek. A falu 46,1 százalék villamos energia megtakarítást ér el a fejlesztéssel - mondta el Magyar Erik üzemeltetési mérnök. Sikerült úgy megállapodnia az önkormányzatnak az Enerin Kft.-vel, hogy a fejlesztés nem került egy forintjába sem, ugyanis a garanciaidő alatt megtermelődik a beruházás költsége. A megtakarításból fizeti az önkormányzat a lízing díjat, ami ugyanannyi marad, mint a világítás korábbi költsége volt.

- Az aláírásokkal egy időben átvettük a beruházást, lecseréltük minden utcában a régi burákat új, energiatakarékos és erősebb fényű ledlámpára. Új lámpák kerültek a település több pontjára, illetve az idén kialakítandó új utcába is szerelünk majd fel. Dolgozunk a Kinizsi vár, valamint a Szent István-templom új megvilágításán - tájékoztatott Fábry Szabolcs polgármester.

A megállapodáshoz csatlakozott Rauch Csaba polgármester a mencshelyiek képviseletében is, mert a beruházás megtérüléséhez el kell érni egy bizonyos oszlop, illetve búra számot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!