Nagyvázsony

2016.11.20. 15:00

Testközeli élmények

Nagyvázsony és környékének hét általános iskolájából 200 diák vett részt a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (VKIK) Szakmavilág rendezvényén.

A pályaválasztáshoz nyújtanak segítséget a Szakmavilág rendezvények, amelyeket immár negyedik éve szervez a kamara, tájékoztatott Tungli Zsuzsanna, a VKIK pályaorientációs munkatársa.

A szervezők ragaszkodnak a váltott helyszínekhez, legutóbb Nagyvázsonyban jártak. A Reményi Antal Rendezvényházban több szakmacsoport (például építőipar, gépészet, vendéglátás) 11 szakmájával ismerkedhettek meg az általános iskolások. A környék hét iskolájából 200 diák vett részt a rendezvényen.

Csizmadia László (jobbról) nemcsak szakemberként, hanem előadóként is kiváló
Fotó: Tremmer Tamás

Tungli Zsuzsanna elmondta, a pedagógusok örülnek a megkeresésnek, örömmel hozzák a gyerekeket a rendezvényre. A diákok is élvezik az eseményt, hiszen a kamara által felkért szakemberek látványos, gyakorlatias tevékenységeken keresztül mutatták be az egyes szakképesítéseket. A gyerekek egyes műveleteket saját maguk is elvégezhettek.

A házigazda település polgármestere, Fábry Szabolcs úgy tapasztalta, hogy a szakmát választók biztos megélhetéshez jutnak, amivel jobban boldogulhatnak az életben, mint a kimondhatatlan nevű, és a munkaerőpiacon nem sokat érő diplomával. A továbblépés lehetősége sem zárul be előttük, hiszen szakmai háttérrel is lehet diplomát szerezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!