Nagyvázsony

2017.05.01. 08:12

Polgárőr jubileum ajándék robogókkal Nagyvázsonyban

A falu lakossága mára elfogadta őket. Fontos szerep hárul rájuk a településen főleg a rendezvények biztosításában, de együttműködési megállapodásuk van Pulával és Mencshellyel is.

Molnár Sándor

Jubileumi közgyűlést tartott a 25 éves Nagyvázsonyi Polgárőrség a Reményi Antal Rendezvényházban. Az ünnepségen részt vett Ipsits Csaba rendőr ezredes, a Veszprémi Rendőrkapitányság vezetője, Borbély Zoltán rendőr alezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság főtanácsosa, és Hajdár József a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség alelnöke is.

A rendszerváltás után sorra alakultak a civil szervezetek, amelyek felvállalták azt, hogy a helyi kis közösségekben önkéntes munkával hozzájárulnak a közrend és közbiztonság javításához. Nagyvázsonyban 1992 január 29-én alakult meg a szervezet 35 fővel – idézte fel a kezdeteket Németh István elnök.

A 25 éves jubileumi közgyűlés résztvevőinek egy csoportja az ajándékba kapott két Piaggio Liberty robogóval Fotó: Molnár Sándor

Elmondta, hogy napjainkban a Vázsonyi polgárőrök 17 fővel tevékenykednek. Köszönetet mondott a feleségeknek, barátnőknek, akik támogatják a szeretteiket a polgárőr feladatok ellátásában, amely nagyon sok szabadidő ráfordítással jár.

A jubiláló polgárőrség tagjai közül öten 25 éve jelen vannak az egyesületben. Geier István, Molnár Károly, Kancsó Árpád, Ferenczi János és Németh István munkáját ajándékkal ismerte el a közösség.

Borbély Zoltán rendőr alezredes köszöntőjében kiemelte, hogy az a munka, amit a polgárőrök a megyében tesznek, az minden tiszteletet megérdemel. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetése maximálisan elismeri és nagyra becsüli a polgárőrök munkáját.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága 37 segédmotor-kerékpárt adományozott az Országos Polgárőr Szövetségnek.  Ezekből két motorkerékpár a megyébe került és a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség javaslatára a jubiláló nagyvázsonyi polgárőrök kapták meg a robogókat, amelyeket jelképesen Borbély Zoltán adott át az ünnepi közgyűlésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!