Nagyvázsony

2016.09.05. 19:05

Hidat, sétányt építenek - Dr. Horváth Balázsról nevezik el a létesítményt

Nagyvázsony - Hétfőn délelőtt Fábry Szabolcs polgármester és a kivitelező cég munkatársai elhelyezték a híd alapkövét a dr. Horváth Balázs sétányon.

Heffler Péter

A közel tizenkétmillió forintból épülő híd a megújuló dr. Horváth Balázs sétány egyik alapköve lehet, melynek hétfőn délelőtt kezdték meg munkálatait, ünnepélyes keretek között Nagyvázsonyban.

Fábry Szabolcs polgármester és a kivitelező cég képviselője együtt helyezte el az alapkövet. A híd az ősszel elkészülhet
Fotó: Heffler Péter

- Tavaly ősszel döntöttünk a híd megépítéséről, amelyet, ha az időjárás is engedi, az október 23-i ünnepségek idejére át is adhatunk - mondta az alapkőletételen Fábry Szabolcs, majd kitért arra is, hogy a híd csupán a kezdet a vár alatti környezet megszépítésében.

- Szeretnénk, ha a jövőben a sétány egyfajta pihenőként is szolgálna, ahol a tervek szerint a padok mellett információs táblák is lennének, melyeken a környék gazdag élővilágát mutatnánk be. Úgy gondolom, büszkék lehetünk a patakra és a környezetére, melyet szeretnénk is megmutatni az idelátogatóknak - tette még hozzá a polgármester, aki elárulta, hogy a sétány átépítésének munkálatai akár már 2017 nyarán is megkezdődhetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!