Mihályháza

2015.07.04. 17:34

Programok kicsiknek és nagyoknak a mihályházi falunapon

Mihályháza - Napsütéses idő, vidám zene és ínycsiklandozó ételek illatai csalogatták a helyi falunapnak otthont adó sportpályára a lakosságot.

Polgár Bettina

– Az eddigi hagyományokkal szakítva csak délután 14 órakor kezdődtek a programok a megnyitóval, melyet a helyi asszonykórus műsora követett. Ezután rendőrkutyás bemutatót láthattak az érdeklődők, majd a zenés, táncos programoké volt a főszerep – ismertette a falunap műsorkínálatát Mészáros Géza polgármester.

Az eseményt családi vetélkedő és főzőverseny is színesítette. A polgármester elárulta: az idei évben rekordszámmal jelentkeztek a baráti társaságok a gasztronómiai megmérettetésre, összesen tizenkét csapat ragadott fakanalat. Emellett hat család mérhette össze erejét, ügyességét, kreativitását egy rendkívül sokszínű verseny keretében.

Mészáros Géza kiemelte, a nap programjainak összeállításánál fontos szempont volt, hogy a legkisebbek és a felnőttek egyaránt kedvükre válogathassanak a kikapcsolódási lehetőségek közül. Ezért a gyermekeket légvár, pónilovaglás és kreatív foglalkozás várta, míg az idősebb korosztályt elsősorban a főzőverseny ételkínálata mellett vadpörkölt és gulyásleves, illetve a forróságban különösen jóleső frissítő italok vonzották.

A rendezvény kísérőprogramjaként Horváth Géza fotóművész kiállítása nyílt meg a helyi közösségi házban. – Én elsősorban tájkép-, portré- és aktfotózással foglalkozom. Ilyen témájú fotóimból állítottam össze egy válogatást – árulta el a tárlat kapcsán Horváth Géza.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!