Mihályháza

2016.09.26. 16:06

Parasztolimpia és szalmabábuk

Mihályháza - Az egész községet megmozgató, példaértékű összefogás jellemezte a szüreti felvonulással és színpadi produkciókkal gazdagított mihályházi szalmabábu-építő versenyt - fogalmazott Mészáros Géza, a falu polgármestere.

Polgár Bettina

Mészáros Géza a Naplónak nyilatkozva kifejtette, a rendezvényt izgatott készülődés előzte meg: a helyiek gazdag dekorációt helyeztek el a falu több pontján, a nyugdíjasok kemencében sült kenyeret és sós kiflit sütöttek az ízletes babgulyás mellé, az asszonykórus tagjai pedig süteményekkel kedveskedtek az esemény résztvevőinek.

Fotó: Mihályházi önkormányzat

- Ez a rendezvény megmutatta, hogy összefogással milyen nagy dolgokat lehet elérni a településen - hangsúlyozta a polgármester. Mint mondta, a helyiek mellett a környékbeli településeken élőket is megmozgatta a vidám hangulatú összejövetel, melynek a falu Fő terén található, új funkciót nyert terület adott otthont. Mészáros Géza kiemelte, a falu ezen részét egy helyi vállalkozó segítségével alakították át az esemény megtartására alkalmas helyszínné, és a jövőben itt közösségi teret szeretnének létrehozni.

Fotó: Mihályházi önkormányzat

A szalmabábu-építő versenyen nyolc csapat mérte össze ügyességét, többek között Porváról és Romándról is érkeztek versenyzők. Számos kreatív alkotás született: voltak, akik szakácsot, betyárt, méhet vagy éppen virágot készítettek a rendelkezésre álló bálákból. A megmérettetést a Bartháné Szalai Annamária, Bartha Zsolt, Berki Krisztina és Nagy Attila által alkotott mihályházi csapat nyerte meg egy vadászt ábrázoló szalmabábuval. Második helyen az egyházaskeszőiek végeztek, Pápateszér csapata pedig harmadik lett.

Az esemény résztvevőit emellett úgynevezett paraszt-olimpia, szüreti felvonulás, gólyalábasok és színpadi produkciók hosszú sora szórakoztatta. Fellépett a Mihályházi Asszonykórus, az egyházaskeszői néptáncosok, a takácsi Kenderkóc Citerazenekar, a Kenderszer Néptánccsoport és Népdalkör, a kemenesszetpéteri Bíborvirág Néptánccsoport, illetve a helyi Rezeda Néptáncegyüttes.

Fotó: Mihályházi önkormányzat

A jó hangulatról gondoskodott továbbá Rugli Béla harmonikás, a Baráti Dal-Szín-Ház és a Főnix együttes, a mulatozás pedig hajnalig tartott a nosztalgiadiszkóban. A szalmabábu-építő versenynek mindig a győztes település ad otthont a következő esztendőben, így jövőre ugyancsak Mihályházán tartják majd a megmérettetést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!