Mihályháza

2016.10.05. 16:18

Langalló és sült malac is készült már a kemencében

Mihályháza _ A langalló és a kenyér mellett már sült malac is készült a település lakóinak örömét szolgáló kemencében.

Polgár Bettina

A kemence tavaly épült a Türr István Képző- és Kutatóintézet által munkanélküliek számára szervezett továbbképzés alkalmával, melynek középpontjában az építőipari alapismeretek álltak – fejtette ki lapunknak nyilatkozva Mészáros Géza, Mihályháza polgármestere.

Mint mondta, a kemence megépítéséhez szükséges alapanyagokat térítésmentesen bocsátották a helyi, illetve környékbeli résztvevők rendelkezésre, a nagyfokú szakértelmet és precizitást igénylő munkában pedig Baki Dezső helyi kőműves nyújtott segítséget.

Fotó: Mihályházi önkormányzat

 

A község vezetője elmondta, elsőként hamisítatlan házi kenyeret sütöttek a kemencében, melyben az elmúlt időszakban többször készült sült malac is. Emellett nagyon népszerűnek számít még a falu lakói körében a langalló és a házi sós kifli, utóbbiból több ezer darab sült már a kemencében, mivel viszonylag gyorsan, néhány perc alatt elkészíthető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!