Meseíró verseny

2017.04.20. 07:40

Szabó Alina: Egy megvalósult álom

Volt egyszer egy afrikai elefánt . Elinek hívták. Ez az elefánt nagyon szeretett színészkedni. Eli úgy döntött,hogy beiratkozik színész órára.

-Minden nap iskola után lesz színész óra. – mondta a  tanár úr.

Szabó Alina rajza

Eli volt ott az egyetlen elefánt. Oroszlán, tigris ,mókus és még sok más állat is jelentkezett. Azonban ott volt az Általános Állat Iskola legjobb és leggonoszabb diákja is: Nikó. Eli tudta , hogy Nikó jobb nála. De az elefánt nem adta fel. Következett a szereposztás .

Éljen, Elié lett a főszerep. Nikó nagyon mérges lett .  A többi állatról ne is beszéljünk ..

Sok hét telt már el. Elérkezett a farsang . Ilyen jeles napokon szokták előadni a   színdarabot. Az előadás előtt Eli bement az öltözőbe . Amikor ki akart jönni ,az ajtó nem nyílott ki. Eli hallgatózott . Azt mondta a színész tanár úr Nikónak ,hogy mivel Eli nincs itt ő veszi át a helyét .

Az elefánt sírva fakadt. Majd mérgelődve ezt mondta:

- Nem hagyom ,hogy  tönkre tegyék az előadást, én majd teszek róla ,hogy a tettes kézre kerüljön!

Másnap iskola után Eli  egy fatáblára írta a gyanúsítottak nevét.

Majd rájött. Hát persze, Nikó volt. Hiszen annyira akarta a főszerepet,hogy bezárt engem az öltözőbe . Majd az előadáson elkapom .

A nagy napon Eli megkérte a takarítót ,hogy vegye fel az ő ruháit és menjen az öltözőbe. Megérkezett az a gonosz természetű állat,  aki tönkre akarta tenni az elefántot. Eli egy hálót vetett rá, és sikerült elkapnia. A nagy zajra mindenki odafutott . Eli tíz másodpercre vette le a szemét a szörnyről, ezért annak sikerült megszöknie. A színész tanár úr csak később ért oda , de Nikó még akkor, amikor ott volt az ismeretlen. Ezen a napon még egyszer megjelent az  álarcos  gonosztevő.

Most  Eli nem vette le a szemét róla. Majdnem lehúzták a maskarát, de a gonosztevő illa berek , nádak , erek nyoma veszett.  De ezúttal a biztonságiak is cselekedtek. Megállították és levették róla az álarcot. Uram atyám,  az ismeretlen nem volt más,  mint a színész tanár úr.

- Na , színész tanár úr ezt mivel magyarázza? - kérdezte az egyik biztonsági őr.

- Hát én,   azért csináltam, mert amikor az igazgató azt mondta, hogy tartsam én a színészetet még fiatal voltam és minden álmom az volt, hogy én legyek a főszereplő egy darabban de nem sikerült mert túl sokat kellet foglalkoznom a színész csapattal és .

- És miért nem mondta meg az igazgatónak , hogy nem akarja csinálni?-kérdezte Eli.

- Ne szólj közbe ! Ezután úgy döntöttem, hogy téged bezárlak és majd én kimegyek , de erre megjelent Nikó , úgyhogy azt mondtam neki , hogy ő lesz a főszereplő. Kulturális bemutatón szintén megjelentem, de akkor Eli elkapott . Szerencsémre ott volt egy titkos ajtó ami a kijárathoz vezetett , ezért  megúsztam .de most sajnos nem.

- Oké ,holnap szépen odamegy az igazgatóhoz és megmondja neki , hogy nem viszi tovább a színész szakkört . - mondta Eli - A többiek pedig gyertek előadni a műsort.

-De ki legyen a tanítónk?-kérdezték a többiek.

- Szavazzátok meg! -  mondta Eli.

- Oké ,  készen vagyunk .

- Na, ki lesz az új tanítónk? - faggatta őket Eli.

- Te !- visszhangozták.

-  Én?-kérdezte az elefánt.

- Igen- mondták a többiek.

Eli bizonytalanul nézett rájuk :

- Akkor kezdődjék a színdarab!

Ez a szép nap is eltelt. Aki nem hiszi, hogy Eli ilyen jó nyomozó, az járjon utána.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!