Peresztegi Botond: Tapolcza, a kis tündérlány

Hol volt, hol nem volt, tán az Óperenciás tengeren túl, vagy innen, de mindenképpen a Balaton szomszédságában, s a tanúhegyek árnyékában élt egy tündérkirály s annak gyönyörű pici leánykája.

A tündérkirály palotája egy meleg vizű tó apró szigete alatt volt. Egyszer a király leánykája, -mikor a Hold fénye megvilágította a tavat- feljött a kis sziget szélére, hogy gyönyörködjön a fény játékában.

Nagyon elcsodálkozott, amit látott. El is határozta, hogy a következő éjszaka már korábban feljön és felfedező útra indul. Így is történt.  Másnap, ahogy a Hold felkelt a kis tündér már megkezdte felfedező sétáját.  A Hold sugara megvilágította az utat neki a vízen. Egyszer csak egy halk hangot  hall.

-          Ki lehet ez?-    egy kicsi hal szólította meg.

-          Ne menj el a tótól kicsi Tapolcza – mert így hívtál a kis tündért – veszélyek várnak rád.

-          Nem félek a veszélyektől! – felelte büszkén a kis tündér és már szaladt is kifelé.

Egy hosszú folyó mellett lépkedett. Ahogy pirkadt elkezdett félni, de kíváncsisága erősebb volt félelménél. Közben megszomjazott. A folyó partjánál egy forrásra talált. Ivott a vízből és elindult tovább a patakocska partján. Körbenézve hatalmas hegyeket pillantott meg.

-          Milyen érdekesek ezek és mekkorák?  Én oda akarok menni!- s dobbantott kicsi lábacskájával.

Ahogy ezt megtette egy vadkacsa szólt hozzá.

-          Gyere ülj a hátamra és én elviszlek a hegy lábához.

Odaérve a Tapolcza megköszönte a segítséget és elcsodálkozott. Nagy bokrokat látott, ezeken pedig sok-sok apró gömböcskét egy csomóban. Fogott egyet és leszakította, majd megkóstolta.

- Milyen finom édes!  - mondta. Kellene ebből vinnem tündérapámnak és nővéremnek Caesariának.  Mibe tegyem bele és én el sem bírom, keseredett el, s ahogy ezen gondolkodott  egy vitéz szólította meg.

- Hát te min keseregsz pici lányka?

Tapolcza elmondta, hogy egy csodálatos ízű kóstolt, s abból érének és szeretne vinni nővérének és tündérkirály apjának, de ő nem bírja el.  A vitéz, aki nem volt más mint sárkányölő Szent György vitéz nyeregtáskájába rakta a gyümölcsöt, a kislányt pedig a nyergébe emelte. Így indult vele vissza a malomtói kis szigethez.

A tó partján letette a kis tündért, és elmondta, hogy ő csak a Hold feljövetele után tud tündérpalotájukba leereszkedni.  Megköszönte a segítséget és a part menti fűzfák árnyékába bújt, hogy ott megvárja az estét.

A tündérkirály ezalatt már az egész palota népét mozgósította eltűnt leánykája megkeresésére.

Caesariana titokban felszökött a kis sziget partjára, hátha meglátja kishúgát.  Egy kicsi hal megkérdezte tőle miben segíthet.

-          Eltűnt a kishúgom, sehol sem találjuk! – mondta kétségbe esve

-          Ne búsulj én tudom hol van! – gyere gyorsan utánam és már el is úszott.

Az alsó tónál a fűzfák alatt meg is találták. Nagy volt az öröm, amikor a testvérek megölelték egymást. Gyere gyorsan, mert tündérapánk már nagyon szomorú, hogy nem talál.

-          Mennék, de hogy  tudom ezt a finom gyümölcsöt eljuttatni nekik?

-          Itt van ez a kis csetresz tegyük bele és a vízen feltoljuk. Így is lett.

Nagy volt az öröm, amikor Tapolcza nővére társaságában a finom gyümölccsel megérkezett.

A sok bogyóból mindig csak egyet-egyet vehettek, hogy sokáig élvezhessék az ízét. Egyszer valaki véletlen a gyümölcsre dobott egy követ, melynek leve kifolyt a tálba. Sajnálták kiönteni, ezért csak vártak vele. Egyszer a tündérkirály belekóstolt ebbe a lébe és nagyon meglepődött, milyen finom, sőt, hogy őt milyen jókedvre derítette.

Kijött víz alatti palotájából a tó partjára egész udvarnépével, majd beszélni kezdett.  Közben valaki felkiáltott!

-           A király szólott! --      Erre a tömeg kiabálni kezdett:   szólót, szőlőt. szólót, szőlőt.  Így lett az ismeretlen gyümölcs neve szőlő.

A tündérkirály ezután már nem ment vissza víz alatti palotájába, hanem a malomtó partján építtetett egy palotavárat. Elrendelte, hogy nemesítsék és termeljék ezt a növényt.

A helybéliek is nagyon megkedvelték ezt a gyümölcsöt és a belőle készült nedűt.

A tündérkirály azóta már rég nem él, de apró leánykájának nevét a település ma is őrzi, és annak a növénynek a kultúráját, melyet a hegy lábánál talált és hazavitt.  Hálából a hegyet Szent György vitézről nevezték el, a kis halat, mely segítette az apró tündérlányt a helyiek ma is csak csetrinek nevezik.

Aki nem hiszi, látogasson el Tapolcára, a Malomtó partjára, hol láthatja a kicsi szigetet az alig pár centis fürge csellét vízben.  A parton megkóstolhatja a szőlőből készült finom nedűt és a templomdombon a tündérkirály palotájának romjait.