2017.04.19. 15:20
Kuti-Hajdufy Zsófia: Maxi és a rejtélyes kincsesláda
Élt egyszer nem is olyan rég, persze még most is él, egy kis kutya akit Maxinak neveztek el.
Maxi nagyon kalandvágyó természetű, mindig a lehetetlent keresi.
Ma a szülei nagyon zavartak voltak, még a suliba is majdnem elfelejtették elvinni, de sajnos, észbe kaptak és a becsengetés előtt egy perccel sikerült beérniük. Letelt az első, unalmas óra és végre eljött az „ uzsi” szünet. Maxi korgó bendővel keresgélte a szendvicses dobozát, de gyorsan rájött, hogy a reggeli kapkodásban a szülei elfelejtették betenni a hátizsákjába az ételét.
-Na szép! mondhatom, most mit fogok enni? - zsörtölődött Maxi.
- A szünetnek vége! - jelentette ki Lampert, Maxi osztálytársa.
Megint letelt egy óra. Maxi annyira elábrándozott, hogy ezt csak abból vette észre, hogy Mimi, a padtársa, a székét ráncigálva akart kijutni a barátnőjéhez. Maxi is kikászálódott végre, legalább öt percig tartott, amíg felvette a cipőjét és egyre erősebben korgó gyomorral kikullogott az udvarra. Úgy érezte, elgyengült az éhségtől, ezért leült egy padra és szeme a kedvenc mogyoró bokrára tévedt. De hiába! Áprilisban hűlt helye volt az ízletes csemegének!
Ahogy figyelmesen bámulta a bokrot, a tövében felfedezett egy sötét árnyékot.
-Valami van ott! - suttogta magában a kiskutya. Karját előretartva próbált utat törni magának a nyüzsgő társai között, hogy odajuthasson a bokorhoz.
-Ez ez ez egy kincsesláda! - örvendezett Maxi. A következő másodpercben Matild tanárnő ismerős hangja hallatszott:
- Gyerekek, a következő órát megcseréljük, vagyis kinti tesi lesz, mert elmegyek egy megbeszélésre.
Kuti-Hajdufy Zsófia rajza
- Hurrá! - örvendezett magában Maxi és gyorsan eliszkolt, mancsában a kinccsel. Percekig nézegette a dobozt, majd találékonyságának köszönhetően egy bottal felfeszítette.
Nagy meglepetésére nem kincs volt benne, még csak nem is egy szép, nagy velőscsont, hanem egy 25-ös méretű, okkersárga CIPŐ, melyet kis fekete tappancsok díszítettek.
-Hát, ez meg milyen cipő?! – gondolta magában, de máris átvillant az agyán, hogy nemrég az 1/b osztály előtt látott sírdogálni egy kiscicát, aki egyre azt hajtogatta, hogy eltűnt az a szép új cipőcske, amit dobozban hozott a legjobb barátnőjének, aki hetekig nem hordhatott rendes cipőt, mert eltörött a lába és nehéz gipsz csizmát húzott rá a doktor. Maxi emlékezett, hogy tegnap már nem látta a gipszet a lábán.
-Tehát neki szánta ajándéknak! – csapott a fejére és átrohant az udvaron, hogy még becsengetés előtt az 1/b-be érjen.
Már mindenki a helyén ült, így nem volt nehéz felismernie a kiscicát. Odament hozzá, odaadta a dobozt. Büszkén jelentette be:
-Megtaláltam! A mogyoróbokor tövében volt.
-Jaj, de jó! – lelkendezett a kiscica. Valaki gonoszkodni akart velem és amikor ebédelni mentünk a többiekkel, eldugta. Annyira jó, hogy megtaláltad! Van egy kis húsos pitém, kérsz?
Maxi boldogan vette el a finom süteményt, megköszönte és szaladt vissza a saját osztálytermébe. Kutyafuttában behabzsolta a jutalmat.
-Így talán kibírom ebédig – gondolta elégedetten. - És az a kiscica sem szomorkodik már.
A nap végén boldogan mesélte el szüleinek a történteket.