Meseíró verseny

2017.04.20. 07:56

Kovács Janka: Györgyi és Dénes titka

Régen volt. Nem is tudom mikor. Emlékszem, amikor az én általam felépíttetett iskolába elsősök kerültek. Ők voltak az elsők ! Az arcukon öröm látszott. Csak az egyikük volt szomorú: Györgyi.

Aranyos kislány volt. Meg egy kicsit pufi, de ez neki jól állt. Ez az ő története.

A második iskolai napon egy új fiú érkezett az iskolába: Dénes. Rögtön egymásba szerettek.  Ezentúl mindig együtt írták a házi feladatot. Teltek az évek, és semmi sem változott.

Elérkezett a nyolcadik osztály vége. Egy napon az iskolai könyvtár egyik eldugott polca mögött titkos alagutat fedeztek fel. Minden nap beljebb és beljebb merészkedtek. Míg végül fel nem felfedezték, hogy az út végén gyönyörű a kilátás a Balatonra. Minden üres percüket ott töltötték. Az utolsó napon eldöntötték, hogy elásnak egy kincset emlékül. Györgyinek és Dénesnek volt egy olyan nyaklánca, ami örök barátságukra emlékezteti őket. Ezt még Dénes adta Györgyinek negyedik osztályban. Megegyeztek abban, legjobb lesz, ha a nyaklánc kerül a rejtekhelyre. Az alagút felénél egy kis mélyedésbe takarták. A térképet pedig egy üvegbe zárták, és a Balatonba dobták.

Az évzárón híre ment, hogy felújításra kerül a könyvtár. A két ballagó diák rögtön tudta, hogy mit jelent ez: az alagutat befalazzák. Ezt nem bánták, mert így titkuk örökre megmarad.

Sok-sok év múlva is, ha az iskoláról került szó, mindenkinek két név jutott eszébe: GYÖRGYI DÉNES. Ki tudja, lehet, hogy ezért hívják még ma is így az iskolát?!

Remélem egyszer ti találjátok meg a nyakláncot! Keressétek a barátság titkát, és az alagutat a vidám diákévekhez!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!