Meseíró verseny

2017.04.19. 13:11

Fazekas Roland: A fésű és a kisegér

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy kisleány, aki nagyon szeretett fésülködni. Naponta többször is átkefélte a szép hosszú haját .Volt ennek a kisleánynak agy rózsaszín fésűje amit a legjobban szeretett. A sok használat miatt, egy idő után fogai sorra kitöredeztek, és emiatt egyre ritkábban használta. Nemsokára a szüleitől kapott egy új kék fésűt. A kisleánynak már az a fésű lett a kedvence. A másik egy doboz alján a sarokban a nem használt dolgok közé került. A rózsaszín fésűnek nem esett jól, hogy már nem őt szeretik a legjobban. Azt akarta, hogy újra ő legyen a kedvenc, ezért elhatározta, hogy megkeresi a fogtündért, hogy segítsen visszakapni a fogait. Igen ám, de nem tudta hol keresse, ezért hát megkérdezte a fürdőszobatükröt, hogy tudna-e segíteni. A tükör nem tudott neki útbaigazítást adni, ezért tovább érdeklődött. Kérdezte az asztalt, a széket, az órát, a függönyt, de még a könyvespolcot is, de tanácsot, hogy merre induljon egyiktől sem kapott. Kiment az udvarra, ahol összefutott a kutyával.

- Kedves Bundás pajtás, megtudnád-e nekem mondani merre találom a fogtündért?

- Igaz, ami igaz már sokat hallottam róla, amikor kicsi voltam anyukám azt mondta, hogy a kipottyant fogaimat tegyem a párnám alá, és amíg alszom, addig a fogtündér elviszi.

- Akkor tudnál nekem segíteni, merre találom őt?

- Hát sajnos személyesen még nem találkoztam vele, így nem is tudom merre találod.

Lógó orral ment tovább,  amikor szembe jött vele Cirmi a cica, és őt is faggatni kezdte .Csak úgy, ahogy a kutya a macska sem tudott útbaigazítást adni. Szomorúan bandukolt tovább. Amikor már végképp lemondott róla, összefutott egy kisegérrel.

- Kedves kis barátom, meg tudnád nekem mondani, merre találom a fogtündért?

- Én nem, de a 100 éves öregapám biztosan megmondja a kérdésedre a választ, gyere, mutatom az utat!

Elindultak a közeli malomba, ahol a 100 éves egérnemzettség lakott.

- Kedves bölcs egérapó, nagy kéréssel fordulok hozzád, útba tudnál engem igazítani, hogy merre találom a fogtündért?

- Ezalatt a 100 év alatt sok mindent láttam és hallottam, így pontosan tudom hogy merre keresd.

Egérapó részletesen elmesélte, hogy az Óperenciás tengeren túl, a felhők felett egy gyönyörű üvegkastélyban él a fogtündér.

- Hogy el ne tévedj, adok neked egy térképet és az unokám is elkísér, hogy segítségedre legyen, a hosszú út során.

3 nap 3 éjjel gyalogoltak, míg végül elérték az Óperenciás tengert. Törték a fejüket, hogyan juthatnának át a tengeren, a felhők fölé, ekkor a kisegérnek mentőötlete támadt.

- Nézd fésű komám, nem messze tőlünk van egy szivárvány, azon talán feljuthatunk a felhők fölé.

A fésűnek tetszett az ötlet, így hát elindultak. Ahogy túljutottak a felhőkön, egyszeriben elöttük állt egy gyönyörű, csillogó üvegpalota. A csodálkozástól tátva maradt a szájuk. Bátorságot gyűjtöttek, majd beléptek a kapun. A fogtündér egy kristálytrónról nézett rájuk, majd azt kérdezte tőlük:

- Miért jöttetek el hozzám, mondjátok el jöveteletek célját.

- Jóságos fogtündér, azért kerestelek, meg mert messze innen él egy kisleány, akinek a kedvenc fésűje voltam. Szerettem simogatni a szép, hosszú haját naponta többször. Legnagyobb bánatomra időközben fogaim elgyengültek, és kihullottak. Szeretnélek megkérdezni, hogy visszakaphatnám-e őket, hogy tovább kényeztessem az én kis hercegnőmet.

-Nos, tudnod kell, hogy a te kis gazdád azóta már nagyon megbánta , hogy félredobott és közben tűvé tette érted az egész házat. Látom, hogy elválaszthatatlanok vagytok ezért boldogan teljesítem a kérésedet.

Azzal elővette a varázspálcáját, hármat suhintott, és a fésű teljes szépségében ragyogott.

- A mai napon még egy feladat vár rám, éppen a te kis hercegnődhöz készülök, hogy elhozzam a párnája alól a kipottyant fogacskáját, mit szólnál hozzá, ha velem jönnél, és te lennél az ajándéka. A fésű örömmel elfogadta a fogtündér javaslatát.

Amikor a kisleány felébredt, az első dolga az volt, hogy megnézze járt-e nála a fogtündér.  És hatalmas meglepetésére a régen elveszett legkedvesebb fésűjét találta a párna alatt, és ezután csak vele fésülködött. Boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!