Lovászpatona

2017.08.17. 19:10

Kalandos sátortábor az ősök szülőföldjén

LOVÁSZPATONA Sikeres sátortábort rendezett a Lovászpatonai Baráti Kör Közhasznú Egyesület a helyi kastélyparkban.

Napló

Az Apáink szülőföldje címen szervezett táborban a faluból elszármazott szülők, nagyszülők gyermekei és unokái, illetve a helyben lakók vettek részt, hogy megismerjék felmenőik szülőföldjét, Lovászpatonát. A 30 iskoláskorú táborlakó az ország minden részéből, például Pápáról, Budapestről, Egerből, Piliscsabáról, Ugodról érkezett, és egy hetet töltött el a festői szépségű környezetben, a kétszáz éves park fáinak hűsítő árnyékában. A programot Kövecses Varga-Lajos, Lovászpatonán felnevelkedett mineralógus ásványbemutatója, Kelemen Marcell képzőművész festőiskolás foglalkozása, Losonczi Ádámné Vas Éva virágkötészet-tanítása, valamint a helyi hagyományőrző íjászegyesület által vezetett íjászgyakorlat is színesítette. Továbbá volt légpuskalövészet, többféle sport- és szellemi vetélkedő, a tábortűz mellett pedig felidézték az ősmagyarok dicső történelmét.

Losonczi Ádámné Vas Éva (a felvétel bal szélén) virágkötő és táborlakó tanítványai az elkészült virágkosárkákkal Fotó: Tóth Erika

Mező Lászlóné lovászpatonai születésű amatőr festőművész portrékat készített a gyerekekről. Az élménygazdag tábor során rendeztek rögbimeccset, és a gyerekek láthattak kutyás bemutatót is. A kánikulában az igazi fel-frissülést a vízi foci jelentette, melynek alkalmával bukósisakban és fürdőruhában mérkőztek meg egymással a sátorlakó csapatok. A sok vidám foglalkozáson túl Horváth Attiláné tanárnő és

Tóth Erika óvónő vezetésével örömmel készültek a gyerekek a búcsúesti Ki mit tud?-ra. Ezen nép- és modern táncok, zenés produkciók, versek, énekszámok szórakoztatták a szülőkből, nagyszülőkből, nevelőkből álló közönséget. A Lovászpatona ősi földjéből eredő, ősöktől örökölt tehetség biztosította a kulturális program magas színvonalát. A sok közös játék és szórakozás összetartó csapattá kovácsolta a sátorlakókat. Az esti takaradókat Weiszné Sós Éva tanárnő furulyája fújta.

A színes program összeállításához nélkülözhetetlen ötleteket Bartha Lászlóné Borsó Katalin, a szervező egyesület elnöke és Fehér Mária táborparancsnok adta, a táborszervezés feladatait is ők vállalták magukra. Az esemény fővédnöke Pintér Imre lovászpatonai polgármester volt, rajta kívül iskolai nevelők, óvónők és más önkéntesek nem kis áldozatot vállalva fogtak össze a tábor sikeréért. A gyerekek számára a térítésmentes ellátás teljes költségét a baráti kör biztosította saját forrásaiból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!