Lombard Pápa

2015.06.22. 17:39

Sikeresnek ítélt 11 év után immár hivatalos: nincs többé Lombard Pápa

Pápa - Ami már eddig is biztosra vehető volt, az mostanra hivatalossá vált: a labdarúgó NB I 2014/2015-ös kiírása után az élvonaltól búcsúzó Lombard Pápa a klub mögött álló gazdasági társaság súlyos adósságai miatt megszűnik.

Polgár Tibor

Szemán György klubigazgató a Naplónak adott bővebb interjújában elmondta, a 2004 nyarán Pápára költözött futballklub tartozásai olyan mértékűek, hogy nem tudnak nevezni az következő szezon egyik osztályába sem. Tehát immár papíron is eldőlt, hogy az Új Lombard Sport Kft. működése véget ért a városban. – Úgy vélem, a Pápa városában eltöltött 11 év a futballsikerekről szólt, noha ebben szerepelt három NB II-es szezon is, illetve minden bajnokság végére az élvonalbeli tagság megőrzése volt a cél. Ettől függetlenül a csapat évekig a legmagasabb osztályban játszott, mondhatni meghatározó szerepet töltött be a magyar labdarúgásban, ami mindenképpen sikernek számít – jelentette ki Szemán György.

– Minden évben voltak kiemelkedő és hangos sikereink, például rögtön az elején az Intertotó-kupában szerepelhettünk, nemzetközi mérkőzéseket játszhattunk. Később a bajnokságban több olyan eredményt is elértünk, amire felfigyelt a futballtársadalom. Szép sikereket arattunk nagycsapatok ellen, és jó néhány olyan edző dolgozott nálunk, akiknek köszönhetően a futball kritikusai is azt mondták, hogy a pápai csapat játéka üde színfolt – fűzte hozzá. Kérdésünkre felidézte, örökre emlékezetes marad számára az Európa-szerte ismert Göteborg ellen a Perutz Stadionban telt ház előtt vívott kupameccs, vagy éppen a Haladással való óriási csaták.

– A szombathelyiek elleni párosításunk Nyugat-dunántúli rangadóvá nőtte ki magát, az országban mindenütt felfigyeltek rá, és rendre az átlagosnál magasabb színvonalú meccseket játszottunk velük. Persze a legszebb emléknek az számít, amikor hazai pályán 5:1-re legyőztük a Haladást. Hozzátenném, a két klub vezetői és játékosai csak a futballpályán rivalizáltak egymással, az ismert okok (Bíró Péter, a Lombard tulajdonosa Szombathelyről költöztette át Pápára a csapatát – a szerk.) ellenére jó kapcsolatot ápoltunk egymással – jegyezte meg a klubigazgató.

Szemán György kifejtette: a Lombard Pápának a kiscsapat mivolta miatt több nehézséggel is meg kellett küzdenie, például az országos média állandóan biztos kiesőként emlegette a gárdát, valamint a futball hierarchiájából adódóan számos játékvezetői tévedést is el kellett viselniük. Továbbá a játékosok szerződtetése sem volt egyszerű, hiszen a meghatározó labdarúgókat egyszerűen nem tudták megfizetni. – Ezért igyekeztünk tehetséges fiatalokat igazolni, felfedezni. Büszkék vagyunk rá, hogy például Gyömbér Gábor, Lovrencsics Gergő, vagy éppen Lipták Zoltán is Pápáról indulva futott be komoly karriert. Emellett kénytelenek voltunk olyan külföldieket alkalmazni, akik jóval kevesebb pénzért hasonló teljesítményt nyújtottak, mint a magyar labdarúgók. Ennek a kettősségnek pedig az lett a vége, hogy szinte minden évben komoly vérátömlesztésen ment keresztül a játékoskeret. Szinte félévente 8-10 labdarúgó cserélődött, és így nem alakult ki egy állandó mag, amely hosszú távon stabilitást adhatott volna számunkra – mutatott rá a tapasztalt sportvezető, aki őszintén beszélt a gyászos utolsó félévről is.

– Életem egyik legborzalmasabb pillanata volt, amikor kiderült, hogy a tulajdonos milyen cselekményt követett el a cégeivel, ez pedig előrevetítette a pápai profi futball végét. Nem titok, annak ellenére, hogy a kisköltségvetésű klubok közé tartoztunk, évek óta egyre nehezebb volt finanszírozni a csapatot. Azonban álmunkban sem gondoltunk arra, hogy szinte egyik napról a másikra bekövetkezik a csőd és mindennek vége szakad. Borzasztó volt ezt megélni. Becsülettel tettük a dolgunkat, irányítottuk a klubot, a játékosok a végsőkig kitartottak. Odáig jutottunk, hogy az utolsó csapatunkban játszók és a klub alkalmazottai egzisztenciális gondokkal küzdenek, miközben a város labdarúgása semmivé vált – fogalmazott Szemán György. Mint mondta, a 11 esztendő alatt a klub legkiválóbb partnere és a legfőbb támogatója a város önkormányzata volt, amely rendkívül sok áldozatot vállalt azért, hogy Pápának NB I-es csapata legyen. A klubigazgató hangsúlyozta, a tulajdonos gazdasági ügyeire nem volt rálátásuk, ezért is érhetett mindenkit olyan váratlanul a kialakult helyzet.

– A bajnokságot gyakorlatilag pénz nélkül kellett befejezni. Az utolsó meccsünk lefújásáig nem gondolkodtam a jövőn, csupán azt tartottam szem előtt, hogy tisztességesen lezárjuk a szezont. Egyelőre nem tudom, hol fogok dolgozni, de persze ha tehetném, akkor nyilván a labdarúgás közelében maradnék – zárta beszélgetésünket Szemán György.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!