Lóerő

2017.06.08. 13:05

Bakony-szlalom: Tűz, víz, sebesség...

BAKONYSZENTLÁSZLÓ A Bakony-szlalom idei második fordulóját múlt vasárnap rendezték, a település a Dunántúli Szlalomkupa harmadik versenyhelyszínéül is szolgált.

Mulicz László

A Bakony Rally Autósport Egyesület ismét kitett magáért. Szuper pályán, remek rendezés közepette 116 pilóta versengett egymás és az idő ellen.

A nyári időben volt látnivaló és izgalom bőven. Három kört teljesítettek a pilóták, amiből a legjobb két teljesített kör összege adta a végleges eredményt. A rendezvényen előfordultak nem várt események, mint pár műszaki hiba vagy kisebb padkázás miatt kiállni kényszerült versenyzők, de jól vizsgáztak a rendezők és tűzoltók is, ugyanis voltak kisebb autótüzek, amik ugyan nem gyakoriak, de az autósportban bármi előfordulhat.

A Lada élt, él és élni fog. Az elpusztíthatatlan gép megfelelő vezetéstechnikai tudással még mai is ütőképes a szlalompályán Fotó: Bakony Rally Autósport Egyesület

A körök gyorsan pörögtek a forró aszfalton, ám nap végére megjött a frissítő zápor is, de szerencsére az időeredményekbe nem szólt bele. Szinte percre pontosan a játszós köröknél és a díjkiosztónál áztatta a résztvevőket.

Az izgalmas pályán a következő eredmények születtek:

Abszolút: Kloó László, Balogh Tihamér, Takács Péter.

Kategóriaeredmények, S1: Horváth Tamás, Szakonyi Gábor, Petrovics Gábor. S2: Ábrahám Szilárd, Dombi Péter, Schwéger Norbert. T1: Szautner Endre, Nagy György, Ürmös Tamás. T2: Takács Péter, Szollár Norbert, Györgyi Gábor. T3: Meszes András, Vaczula Péter, Mile Bence. T4: Ifj. Kloó László, Jantó Attila, Papp Krisztián. H1: Bóka Dávid, Osváth Bence, Osváth Balázs. H2: Nagy Richárd, Ungvári Péter, Juhász Balázs. P: Kloó László, Balogh Tihamér, Schwéger Milán. Női: Gazdag Judit, Osváth Zsófia, Jantó Dorina.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!