Lóerő

2017.01.18. 20:19

Harcban az idővel – Csúcssebességre kapcsolva versenyeznek

Pápa – Megyénkbe került a tavalyi év gyorsulási autóversenyzés dragster kategóriájának országos bajnoki kupája. A serleg pápai elhódítójával beszélgettünk sikereiről, a sportágról, s annak kulisszatitkairól.

Laskovics Márió

A gyorsulási autóversenyzés két jármű közötti, egyenes, meghatározott távú pályán történő versenyzés, és az Amerikai Egyesült Államokból indult hódító útjára először még éjszakai, illegális futamokkal. Napjainkra már elterjedtek és népszerűek a világ számos pontján, így Magyarországon is. A tavalyi évben több mint öt helyszínen, közel tizenöt alkalommal rendeztek gyorsulási versenyt hazánkban. A 1990-es évek elején rendezték meg az első hivatalos gyorsulási versenyt a Hungaroringen, azóta minden évben, több helyszínen számtalan versenynek adtak otthont a szervezők az egyre népesebb közönség örömére. A feltörekvő technikai sportág a motorosok és az autósok köréből mára számos versenyzőt tudhat magáénak, akik alkalmanként közel húsz, részletesen kidolgozott kategóriában versenyeznek. Akár utcai autóval is, de speciálisan erre a célra épített versenyautóval is összemérhetik tudásukat a pilóták – tudtuk meg a tavalyi év országos bajnokától, a pápai Vida Balázstól, akit a versenyzésről, annak szabályairól, kulisszatitkairól kérdeztünk, és arról, hogyan lesz valakiből drag versenyző.

Vida Balázs drag versenyző jelenlegi, „Goofree/TubolyTech-Camaro” versenyautójával Fotó: Vida Balázs

A drag versenyzésben nagyon szigorú biztonsági követelmények vannak mind az autót, mind pedig a felszerelést – például égésálló versenyruha, zárt bukósisak, biztonsági bukóketrec, ötpontos biztonsági öv - illetően, amelyeket minden verseny előtt ellenőriznek, és csak a megfelelő technikával és felszereléssel lehet megkezdeni a versenyt. Minden versenyzőnek rendelkeznie kell nemzetközi versenyzői licenccel. Az alapszabály mindenhol ugyanaz: álló helyből, lámpás indításra, beugrás nélkül mielőbb elérni a negyedmérföld (402 méter) végét. Helyenként, ahol a biztonsági követelmények megengedik, 201 méteres pályát is jelölnek ki, mint például a Hungaroringen, vagy a Szlovákia Ringen, de a szabályok ott is azonosak – vezetett be minket fokozatosan a témába Vida Balázs.

Elmondása alapján minden verseny időmérőkből és döntőkből áll. Az időmérőkben a járművek idejét mérik, tehát mindkét versenyző beáll pontosan egymás mellé a rajtvonalra, a fehér lámpákra, a sárgák után kivillan a zöld indító lámpa, s a jármű elindulhat. A mérés a mérőszenzor megszakításával indul, és akkor ér véget, amikor a célvonalnál a jármű szintén megszakítja a szenzort. Itt még nincs jelentősége, hogy milyen kategóriájú versenyző ellen megyünk, ki mikor indul el vagy ki ér előbb a célba. Csak a kvalifikált idő számít, ami alapján kategóriák szerint összerakják a legjobb nyolc időt teljesítő járművet, és utána kettesével, kieséses alapon zajlanak a döntők.

Első versenyautója, a közel kétszáz lóerős, 1977-es Chevrolet Camaro még most is megvan

- Tényleg csak a legjobbak maradnak a végére. Mint sok más hasonló sportágban, itt is az első három helyezettet díjazzák. A döntőkben viszont a zöld lámpára indul a mérés, nem pedig az autó elindulására, tehát rettentő sok múlik a pilóta reakcióidején. A döntőt mindig az nyeri, aki beugrás nélkül előbb lépi át a célvonalat, ami sok esetben tized vagy század másodperceken múlik. A reakcióidőt eddig legjobban kétszázad másodpercre sikerült leszorítanom – fűzte hozzá mosolyogva.

Vida Balázs eddigi legjobb reakcióideje a rajtnál 0,02 azaz kétszázad másodperc volt.

- Mindig is megszállottja voltam az amerikai autóknak, ami valahogy magával ragadja az embert ebbe a sportágba. Versenyzésem a 1990-es évek közepére nyúlik vissza, amikor is saját autómmal, egy közel kétszáz lóerős, 1977-es Chevrolet Camaro-val - akkor még szórakozásból - utcai versenyeken vettem részt, ami nagyon sok élményt és izgalmat adott. Rövid idő után a már megszokott és kevésnek tűnő gyári motor erejét egy kimondottan drag versenyautókat építő győri cégnek köszönhetően sikerült olyan mértékben növelni, hogy évről évre több versenyen is szép, dobogós eredményeket értem el. Az autó már jó néhány évvel ezelőtt tudta a 10,6 másodperces időt negyedmérföldön, ami egy utcai autótól még ma is elég jónak mondható – mesélte autóversenyzői karrierje kezdeteiről.

Vida Balázs 2014-ben és 2015-ben ezzel a vassal, a 900 lóerős 1970-es Chevrolet „TubolyTech-Hyper-Nova”-draggel versenyzett

Természetesen időközben sikerült a versenyzési technikát is megtanulnia. Ebben a sportágban minden élesben megy, nincs lehetőség gyakorlásra, csak úgy gurulgatni bárhol, és próbálkozni, hanem csak az erre megfelelően kiépített és kezelt pályán, az ehhez szükséges technikai, biztonsági felszereléssel, ami maga a verseny. Mindig elsődleges a biztonság, hisz 250-300 kilométer/óra az autók, motorok célvonali sebessége, természetesen a beépített technikától függően – közölte a dragster pilóta, s megosztott velünk pár szakmai érdekességet is.

- Mivel nincs két egyforma minőségű pálya, ezért induláskor fontos a megfelelő tapadás is. A rajthoz való beállás előtt elengedhetetlen a hajtott kerekeken a gumik bemelegítése a lehető legjobb tapadás elérése érdekében, ami meglehetősen nagy hangorkánnal és gumifüsttel jár, a közönség örömére. Egy normál utcai autó(, illetve a versenyautók nem hajtott) kerekeinek guminyomása 2-2,5 bar. A versenyeken a hajtott kerekek guminyomása esetenként csak 0,3-0,4 bar a minél jobb tapadás céljából, ezért is gyűrődik a gumiabroncs. A speciális, bemelegített gumi úgy tapad a vegyi anyaggal lekezelt pályára, mintha odasütötték volna. Viszont ha esik egy kis eső, akkor olyan, mintha jégen mennénk, ez pedig életveszélyes – avatott be a több mint húsz éve versenyző pilóta.

A pilótákon kívül a hajtott kerekek gumiabroncsai is jól bírják a gyűrődést.

- Volt olyan eset, amikor is ezred másodpercre egyszerre indultunk el a zöld lámpára az ellenféllel, teljesen azonos reakcióidővel, és ettől megzavarodott a mérőrendszer, beugrásnak érzékelte, így érvénytelenítették azt a futamot mindkettőnk számára. De volt olyan is, hogy annyira egyszerre értük el a célvonalat, hogy nem tudtuk, ki lett a jobb, csak később derült ki, hogy 0,017, azaz nem egészen kétszázad másodperc volt köztünk a különbség – folytatta a sztorizást.

- A folyamatosan fejlődő mezőny megkívánta és lehetővé tette, hogy a profi kategóriában induljak egy közel 900 lóerős 1970-es Chevrolet „TubolyTech-Hyper-Nova”-draggal, ami már egy gyorsulásra épített versenyautó. 2015-ben a 9,6 másodperces idejével szinte minden versenyen dobogós eredményeket hozott a „kiskerekes” (30col gumiátmérő alatti) dragster AP4 kategóriában. Egyszer, mikor még annyira nem ismertem az autót, az egyik versenyen műszaki és egyéb beállítási problémák miatt 150 kilométer/órás sebességgel kicsúsztam a pályáról, szerencsére sérülés nem történt – osztotta meg második „vasának” beautózási nehézségeivel kapcsolatban.

Kétkerekezés a Chevy Novával

- A 2015-ös év eredményeire alapozva, 2016-ban már az AP5 special-dragster kategóriában indultam a Chevrolet „Goofree/TubolyTech-Camaro”-dragsterrel, ami egy 1979-es évjáratú, épített versenyautó, 8200 köbcentiméteres versenyblokkal, teljesítménye közel 1000 lóerő szívóban, ami fokozható némi nitro befecskendezésével. A tavalyi évben a legjobb 8,2 másodperces időeredményt 402 méteren a kunmadarasi, illetve a kiskunlacházi pályán is teljesítette, illetve a Hungaroring 201 méteres pályáján az 5,6 másodperces időt 206 kilométer/óra célvonalival, ami idő és sebességrekordot is jelentett – tért rá mostani versenyautójára.

Vida Balázs a gyorsulási versenypályák kapcsán elárulta, hogy a folyamatosan fejlődő technikának és szervezőknek köszönhetően napjainkban több hazai helyszínen zajlanak rendezett versenyek, ezek közül a legismertebbek Kiskunlacháza, Kunmadaras, Fertőszentmiklós és a Hungaroring. Az első két helyszín a legalkalmasabb a pályaminőséget és a biztonságot illetően, ami lehetővé teszi akár nemzetközi verseny megrendezését is, mint ahogy erre már többször is volt példa. Így a hazai mezőnyt rendszeresen kiegészítik a környező országok versenyzői, ugyanis drag versenyzésre hasonlóan alkalmas minőségű pályát legközelebb a németországi Hockenheimben találunk.

- A versenyekre a nagy földrajzi távolság miatt nagyon korán indulunk. A helyszínen regisztrálunk, leszedjük az autót a trélerről, összeállítjuk az időmérőre; ez önmagában körülbelül kétórás procedúra. Persze ha közben leesik az eső, akkor pakolunk, és jövünk haza. Ha nem, akkor megy az ember egy vagy két időmérőt. Egy jó idővel már nem kell félnie, bekerül a nyolcas táblába. A döntőben jó esetben megy kettőt, hármat. Tehát egy versenyen, a macerás körülmények közepette négy-öt alkalom van kiélvezni az egyre kevesebb futamidőt. Az egyes kategóriákban a mezőny összetétele és nagysága változó, függ az időjárástól, a helyszíntől és attól, hány külföldi pilótát sikerül odacsábítani, de a dragster kategóriában általában 10-15 versenyző méri össze tudását – osztotta meg a hétvégente rendezett versenyek vonatkozásában.

- A versenyeket jelenleg három rendezőség szervezi, amelyek díjazzák az adott versenyeket, illetve a szervező által rendezett versenyek összetettjét, valamint van egy országos összetett, ami a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által hitelesített versenyek összetettjét jelenti. 2016-ban kimondottan sok versenyen vehettem részt, és csak két esetben kellett műszaki hiba miatt kihagynom a döntőt. Így sikerült tavaly a korábbi évek alatt megszerzett pohárgyűjteményt több első, két második, és egy harmadik helyezésű kupával bővíteni. Ennek eredményeképp született meg a Dragracing AP5 kategória összetettjében, valamint az Országos Bajnokság dragster kategória összetettjében is az első hely. Ezenfelül három esetben, három különböző pályán (Fertőszentmiklós, Hungaroring, Szlovákia Ring) sikerült idő- és sebességrekordot menni, aminek szintén örülök – számolt be eredményeiről a gyorsulási bajnok.

- Nagyon ritka, amikor egy szezont egy autóval, műszaki hiba nélkül végig lehet versenyezni, mivel itt már nagyon komoly és speciális technikáról, illetve több mint 1000 lóerőről beszélünk. Szerencsére ez, egy alkalmat kivéve sikerült nekem. Természetesen mindez nem jöhetett volna létre a szervezők közreműködése, az autóépítő cég szaktudása, és a családom támogatása nélkül, amit ezúton is köszönök – adott hálát az elért sikerekért.

Jövőbeli terveiről elmondta, hogy a 2017-es szezon április 1-jén veszi kezdetét és a különféle szervezőknek köszönhetően több helyszínen, szinte majdnem minden hétvégét számításba véve, közel húsz alkalommal mérhetik össze tudásukat a versenyzők, ami meglehetősen igénybe veszi majd a technikát és a pilótát egyaránt.

- Addig is zajlik a versenyautó teljes körű fejlesztése, így jövőre lesz javítási lehetőségem az időt tekintve. A idei szezonban szeretnék a lehetőségeimhez mérten minél több versenyen részt venni. Ezenfelül célom, hogy megfelelő pályán az autó stabilan, biztonsággal hozza a 7 másodperces időket, hogy minél több versenyt nyerhessek – zárta beszélgetésünket Vida Balázs drag versenyző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!