Lóerő

2016.03.03. 20:23

Elvittük egy körre a kommunista hadseregtábornok Mercijét

Pápa - Mintha fotelben ülne az ember, méghozzá a legkényelmesebb fajtából. Ez volt az első gondolatom, amikor megtettem az első métereket egy idén 34 éves, nem akármilyen Mercedesszel. Ez a járgány ugyanis egykoron Czinege Lajos hadseregtábornokot szolgálta.

Polgár Tibor

A szóban forgó Mercedes W123 230E típusú autót a gyári igazolás szerint 1982. november 10-én állami megrendelésére gyártották. Czinege Lajos szolgálati gépkocsija volt, most pedig egy pápateszéri férfi tulajdonában van. Bevallom, Czinege nevét hallva eleinte csak sejtésem volt, ki lehetett az illető, életkoromnál fogva – szerencsére vagy sem – csupán a középiskolai történelemórákról rendelkeztem emlékfoszlányokkal a Magyar Népköztársaság 1960 és 1984 közötti honvédelmi miniszteréről. A hajdani magas rangú kommunista politikus ma már nincs az élők sorában, viszont fekete Mercedese korához képest kiváló állapotban csillog az utakon. Persze csak akkor, ha előbújik Hoffmann László garázsából, mivel mostani tulajdonosa hobbiautónak vásárolta meg 2014 decemberében Székesfehérváron.

Hoffmann László a Czinege-Mercedesszel
Fotó: Polgár Tibor

– A világhálón hirdették, és amikor egyéb okból kifolyólag Fehérváron jártam, megnéztem az autót, ami azonnal megtetszett. Igaz, egy amerikai típusú kocsit akartam, de azok túl drágák voltak nekem. Mielőtt megvettem, ezzel a Mercedesszel még a garázsból sem állt ki a tulajdonosa már négy éve. A fékek be voltak szorulva, így nem tudtam elvinni próbakörre – mesélte a Naplónak Hoffmann László. Mint mondta, egyáltalán nem bánta meg az üzletet, a 2,3 literes benzines, 136 lóerős autón csak egy nagytakarítást, illetve kisebb javításokat kellett elvégeznie, és ami legfontosabb, a veterán Mercedesen minden eredeti.

Jelenleg 273 ezer kilométernél áll a számláló a műszerfalán, ez egy több mint három évtizedes járgány esetében egyáltalán nem sok, a Hoffmann család is szinte csak „ünnepnapokon” furikázik vele. Az autó a maga korában egyáltalán nem számított hétköznapinak: négyfokozatú automata sebességváltója van, továbbá található benne többek között manuális légkondicionáló, blokkolásgátló, ködlámpa, központi zár, fényszórómosó, az üvegek színezettek, a négy oldalsó ablakot pedig elektromosan lehet mozgatni.

Az ilyen kocsikhoz mindig fűződnek érdekes sztorik, ez a Mercedes sem jelent kivételt, azonban Hoffmann László szerint jobb, ha a különleges vasparipa inkább megőrzi a legpikánsabb titkait. A pápateszéri férfi beleegyezett, hogy azt leírjam, hogyan tudta meg az előző tulaj, kié volt eredetileg az autó. – A férfihez, akitől vettem a Mercedest, egy autóstalálkozón odalépett egy idősebb úr azzal a mondattal, hogy ő Czinege Lajos egykori honvédelmi miniszter sofőrjeként dolgozott, és ez az ő szolgálati autója volt. Ezt követően több olyan dolgot is elárult az autóról, amiket csak az ismerhetett, aki ült benne vagy vezette. Például azt, hogy a rendszeres fegyverviselés miatt a pisztolytáskától kikopott az ülés kárpitja egy ponton – jegyezte meg Hoffmann László. Hozzátette: ezután a Mercedesnek megpróbáltak utánanézni a minisztériumban, de nem maradt utána hivatalos papír, csak néhány legenda

 

 

 

 

Képalá:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!