Lóerő

2016.01.14. 17:59

Búcsú a rendszámok címkéitől

Legfőképp a műszakivizsga-állomásokat érintő jogszabályok módosultak, melyekről Jurasits Zoltánt, a Magyar Autóklub dél- és közép-dunántúli régiójának igazgatóját kérdeztük.

Heffler Péter

A közlekedési törvény több pontja is módosult január 1-jétől, melyeket a vaol.hu-s kollégák után mi is csokorba szedtünk.

- A járműtulajdonosokat leggyakrabban érintő változások két csoportba sorolhatók - közölte a naplóval Jurasits Zoltán, aki nagyon fontosnak tartja a járműtulajdonosok tájékoztatását, mert elmondása szerint, a Magyar Autóklub műszakivizsga-állomásain is tapasztalják, hogy több téves információval érkeznek az ügyfelek. 

- Január 1-jétől a személygépkocsikat és a kisteherautók jelentős részét nem lehet vizsgáztatni a kormányhivatalok közlekedési osztályain, azaz régi nevükön a közlekedési felügyeleteknél - kezdte Jurasits Zoltán.

Műszaki érvényességet igazoló új körcímkét, környezetvédelmi megfelelőséget igazoló plakettet már nem ragasztanak fel
Fotó: Heffler Péter


- A közúti közlekedési szolgáltatást nem végző személygépkocsik, a különleges felépítménnyel nem rendelkező kistehergépkocsik, valamint egyes pótkocsik időszakos vizsgálata kizárólag vizsgáló állomás, azaz műszaki vizsgáztatási engedéllyel rendelkező vállalkozás közreműködésével végezhető el. A fővárosi és megyei kormányhivatal vizsgáló állomásai a jövőben csak azokat az időszakos vizsgálatokat végzik, amikor: a gépjárművet az időszakos vizsgálathoz kapcsolódó más hatósági eljárás szerint is ellenőrizni kell; a honosítási eljáráshoz kapcsolódóan vizsgálják; a közlekedési hatóság vizsgálatra rendelte, vagy azt átalakították, megváltoztatták, versenyjárműnek minősítették, mozgáskorlátozottak közlekedésére alakították ki, a kialakítás utáni első vizsgálat esetében; a közúti járművezetők képzésére és vizsgáztatására használják - sorolta Jurasits Zoltán. 

Ugyancsak január elsejétől él a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendelete a közúti fuvarozást érintő és bürokráciacsökkentéssel kapcsolatos egyes közúti közlekedési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról. Ebből kiemelendő, hogy január 1-jétől sikeres műszaki vizsgát követően a forgalmi rendszámra a műszaki érvényességet igazoló körcímkét és a környezetvédelmi megfelelőséget igazoló plakettet már nem ragasztják fel, illetve a vizsga alkalmával a rendszámon lévő régieket a szakembereknek el kell távolítaniuk.

- Azaz a következő vizsgáig senki ne kapargassa le a címkéket, azokat a vizsgahelyen fogják eltávolítani - tanácsolta Jurasits Zoltán.

- A forgalmi engedély továbbra is tartalmazza a műszaki vizsga érvényességét, annak lejárati időpontját, így aki eddig a körcímke alapján tájékozódott, annak a forgalmi engedély ad segítséget. A környezetvédelmi megfelelőséget igazoló plaketteknél különböző színekkel utaltak a jármű környezetvédelmi besorolására. A forgalmi engedély V.9. környezetvédelmi osztályba sorolás részénél továbbra is bejegyzésre kerül a jármű környezetvédelmi besorolása. A rendszám-beazonosító fix és mobil kamerarendszereknek vagy az intézkedő rendőrnek a központi adatbázisban is lehetősége van ellenőrizni a műszaki érvényességet - mondta még a Magyar Autóklub régióigazgatója.

Műszaki tartozékokat érintő változások a személyautóval és a kistehergépjárművel (megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kilogrammot nem haladja meg) közlekedőket ugyan nem érinti, viszont azon gépjárműveknél, ahol a megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kilogrammot meghaladja, legalább egy - a jármű rögzítésére alkalmas, megfelelő méretű és teherbírású, egy személy által könnyen kezelhető - kerékkitámasztó éket kell készenlétben tartani. Ezenfelül a tűzoltó készülékekre vonatkozó előírás is változott, miszerint egy hat kilogrammos porral oltó tűzoltó készüléket kell készenlétben tartani a járműtűz eloltására a tehergépkocsin, mezőgazdasági vontatón és lassú járművön, továbbá a tehergépkocsiból és pótkocsiból, valamint nyerges vontatóból és félpótkocsiból álló járműszerelvényen, amelynek megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a 3500 kilogrammot, de legfeljebb tizenkettő tonna. Ami pedig a tizenkettő tonnát meghaladó tehergépkocsikat illeti: tizenkét kilogrammos (vagy két darab legalább hat kilogrammos) A, B és C osztályú tüzek oltására alkalmas, szabványos por oltóanyagú, hordozható tűzoltó készülékkel kell rendelkezniük. 

Jurasits Zoltán még kiemelte, hogy műszaki vizsgáztatási engedéllyel rendelkező vállalkozásoknál a járműveket előzetesen megvizsgálják, a hiányosságokra pedig felhívják a figyelmet. A hibák helyben vagy saját szerelőnél megjavíthatók, így a vizsga megkezdése megfelelő műszaki állapotú járművön történik, vagyis nincs bukott vizsga. Hozzátette, ha kedves olvasóink bővebb információt szeretnének a műszaki vizsgáztatás szabályozásáról, a hatályos 1988. évi I. törvényből és a 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM-rendeletből tájékozódhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!