A "lemezbáró" pipec Renault-ja

2017. február 17., 11:30 szerző: Horváth Gábor fotós: Balogh Ákos
komment
Veszprém - Terepjáróm van, de ezt a kicsi autót jobban szeretem. Amilyen pici, olyan kis méregzsák, harmadikban úgy megy 120-szal, hogy lekönnyezel. Nincs még egy ilyen az országban.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Így mutatta be legkedvesebb autóját a veszprémi Fehér Jenő, s a lassan 30 éves Renault 5-ös valóban mutatós darab. Jó volt az alapanyag, de a végeredmény már a 64 esztendős, egykori "lemezbáró" keze munkáját dicséri.

A kocsi mellett Jenő élettörténete sem mindennapi, de térjünk vissza a kis Renault-hoz, amely zárt helyen vészeli át a téli időszakot. Látszik rajta, hogy gazdája van, csillog-villog, az apró részletek is stimmelnek, ahogyan Jenő fogalmaz: patent a gép.

- Mindig is Renault-párti voltam. Ezt az autót a visszapillantó tükörben láttam meg először, hajtottam ki egy parkolóból, mögöttem jött. In-tettem, hogy álljunk félre. Egy Bécsben élő magyar hölgyé volt, mondtam, szeretném megvenni, egy perc alatt megegyeztünk. Ez három éve történt - mesélte.

Jenő azonnal felismerte a kincset ebben a Renault 5 TL példányban, amely 1988-ban gurult le a gyártószalagról, s bő negyed évszázad alatt mindössze 136 ezer kilométert futott. Most sincs benne sokkal több 170 ezernél.

- 1,4-es, harmadikban úgy megy 120-szal, hogy lekönnyezel, hiszen csak 800 kiló az egész. Kívül-belül hibátlan, az országban nincs még egy hasonlóan jó állapotú.

A kisautó (amelyet nemrég egy francia vásárló is kinézett magának) Jenő keze között átalakult, de csak külsőleg, és ott sem nagyon akartak eltérni az eredetitől. Spoilereket, légterelőt kapott, matricák, ködlámpák kerültek rá, a kerekek szélesebb nyomtávon viszik az autót. Kicsit ralis kinézete lett, s ezt a fílinget menet közben a sportkipufogó hangja emeli.

- Meg is nézik rendesen az utcán, akárhová megyek vele - mondta büszkén a királyszentistváni származású férfi, akinek az eredeti szakmája karosszéria-lakatos. Innen a régi becenév is: "lemezbárónak akkor hívtak, amikor a csúcson voltam". Jenő 1978 óta dolgozott maszekként, ami akkoriban igen ritka dolognak számított, szakmájában öten voltak a megyében.

A név és szakértelem gyorsan terjedt, Budapestről is kapott munkákat, de dolgoztak többek között a ralisportból jól ismert Tóth Jánoséknak is. Elmondása szerint nagyon jól ment az üzlet, de a rendszerváltás környékén hamis vádakkal tönkretették: "nem tudták elviselni, hogy ez az ember a semmiből a színre lépett".

- A fiatalok nem tudják, ki voltam, ezt szeretném most megmutatni. Bizonyítani akarok. Nyugdíjas vagyok, most már mással foglalkozom, de fáj a szívem. Senkit nem akarok megbántani, de a szakma mostani képviselői közül a legtöbben csak alkatrész-összeszerelők. Nem tudják, hogy milyen volt az, amikor még mindent magunknak kellett csinálni.

Nem ismertünk lehetetlent, és imádtuk. Ez olyan, mint a régi és a mai futball közötti különbség. Régen nem a pénz motiválta a focistákat, szívből játszottak. Hatvannégy éves vagyok, és még mindig itt van a szakma a kezemben, olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni.





Horváth Gábor

2017. február 17., 11:30 szerző: Horváth Gábor fotós: Balogh Ákos

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...