Elkísértünk „bevetésre” egy veszprémi sárga angyalt

A 62 éves mesterszerelő telefonjára üzenet érkezik a fővárosi diszpécserközpontból: Siófokon nem indítható egy Renault Megane. A balatonakarattyai elágazónál a négyéves Dacia Dokkerrel mi is elsőbbséget adunk az előttünk elszáguldó rohamkocsinak. Az M7-esen vele együtt húzunk a Balaton déli partjának fővárosa felé. István mintha olvasna a gondolataimban:

– Szabálytalan mentőautóra tapadni, pedig nálunk is minden perc számít. Sokszor családok toporognak a tűző napon, s azért szorítanak, hogy minél előbb odaérjünk. Néha előfordul, hogy útközben el kell végeznünk például egy gyors kerékcserét, vagy elhárítani kisebb hibát: izzót cserélünk a féklámpában, utántöltjük a motorolajat. Noha a mi kocsinkon is van sárga fényhíd, de azt csak akkor használhatjuk – saját védelmünk érdekében –, ha szerelünk. Korábban egy tragikus baleset megtanított bennünket arra, hogy leálláskor a kormánykereket fordítsuk el teljesen jobbra, mert ha valaki belénk rohanna, akkor az autónk a szalagkorlátnak csapódna, s nem a lerobbant kocsinak, amelyen éppen dolgozunk. Sajnos az elmúlt években tovább romlott a közlekedési morál. Kevesektől kapunk előzékenységet az utakon, sőt! Balatonalmádiban egyszer egy zöld Astra a stoptáblát figyelmen kívül hagyva elém vágott. Satufékeztem, s értetlenül széttártam a kezem. Még neki állt feljebb, ugyanis ezt mondta: „Nem érsz rá?!” Általában nem, akartam mondani, de már száguldott is tovább. Tegnap reggel az egyik veszprémi nagyáruház parkolójában kereket cseréltem, amikor szorosan mellém állt egy mikrobusz, így megnehezítette a munkámat. Csak pár méterre kellett volna odébb mennie – meséli Mikhárdi István.

Megérkezünk Siófokra. A GPS alapján bekanyarodunk a Széchenyi utcába, de nem találjuk a 32-es számot. Sehol egy házszám. Jellemző ez sok településre, jegyzi meg kissé bosszúsan riportalanyom. Pár perc, s rábukkanunk a nem éppen fiatal Renault-ra. István telefonhívására nem a bejelentő hölgy érkezik, hanem a jó kedélyű sógora. Nem látja túl tragikusnak a helyzetet – még.

– A család délután át akart menni a Velencei-tóhoz, de nem indult a kocsi. Elektromossághoz értő szakembert ugyan elértünk, de ő csak hétfőre vállalta a kocsit. Ezért hívtuk önöket, noha nem vagyunk klubtagok – mondja a segítséget kérő.

Motorház fel, feszültségmérő elő. Pillanatokon belül kiderül, kiolvadt az akkumulátor főbiztosítéka. Sebaj, a kiváló szakember átmenetileg rézdróttal helyettesíti a kicsi alkatrészt. Hiába, indításkor az is elfüstöl. Elektromos zárlat van – állapítja meg, a hibát nem lehet gyorsan megoldani. A több mint tizenötezer forintos kiszállási díjban, ami egyben éves klubtagságot jelent, benne van az autómentés díja is 50-55 kilométeres távolságra. A férfi telefonon egyeztet a sógornőjével, majd közli:

– Hétfőn vesszük igénybe ezt a szolgáltatást, mert hétvégén a kutya se foglalkozik az autónkkal. Köszönöm, hogy gyorsan kijöttek!

Már indulunk is tovább Balatonföldvárra, ahol egy Jaguar adta meg magát: az sem indul. Útközben megtudom, hogy húsz éve már egységes az autók hibakódolvasó csatlakozója, így a kisméretű számítógép segítségével szinte minden járműnél gyorsan kideríthető, hol a gond. Az más kérdés, hogy javíthatók-e. Minden évben előadáson vesznek részt a sárga angyalok, hogy megismerjék a legújabb típusok műszaki adatait, a hibaelhárítás lehetőségeit. Az esetek 40 százalékában elektromos problémát mutat a műszerük, ami lehet kiolvadt biztosítéktól kezdve elromlott érzékelő szenzorig sok minden. Van olyan márka, amelyiknél a fél kocsit szét kellene szedniük egy izzó cseréje miatt, ezért ezt a feladatot a szervizre hagyják. Daciájuk „dobozában ” ezernyi apróság található, sőt, még satupad is. Többféle feltöltött, új akkumulátort is tartanak maguknál, az univerzális víz- és üzemanyagcsövek mellett.

– Ha az amerikai hadse­regben kifejlesztett gumija­vító felszereléssel nem hozható helyre az abroncs, a legközelebbi gumishoz megyünk. Hét közben könnyebb helyzetben vagyunk, hétvégén nagyobb utakat kell megtennünk. Szerencsére vannak mobil gumisok, akik a helyszínre jönnek. Műhelyautójukban még centrí­roznak is. A Balaton északi partján három szakember nonstop tart nyitva, többféle autóhoz van abroncsuk. Az újabb kocsikhoz már mankókereket se adnak azzal a jelszóval: szervizbe a kocsikkal! – mondja István.

Zamárdiban tilos jelzést kapunk. Négytagú család laza szerelésben kerékpározik át előttünk – egyikükön sincs fejvédő.

– Sokan nyaralás közben kissé felelőtlenül viselkednek. Bizonyára ők is tudják, a sisak életet menthet, és mégis… Számomra érthetetlen az is, hogy a Balaton északi oldalán is aránylag jól kiépített kerékpárút helyett sokan a nagy forgalmú 71-esen kerekeznek. No, ez a furcsa gondolkodás az autók gondozására is vonatkozik. Négy évvel ezelőtt egy herendi család Fiatja robbant le a 8-as főúton vasárnap, útban a pápai fürdőbe. Azt mondta nekem a tulajdonos: csikorgó hangot hallott, majd leállt az autó. Rövid leszek: egy csepp olaj, annyi nem volt a motorban, amelyet ezek után akár a bontóba is vihettek. Nem kell ahhoz semmiféle műszaki végzettség, hogy időnként ellenőrizzük a keréknyomást, a hűtővizet, az olajszintet, az izzókról ne is beszéljünk. Jó, ez utóbbi cseréjéhez kell némi jártasság, azonban vannak olyan típusok, a xenonlámpások, melyekhez mi sem nyúlhatunk hozzá – hangsúlyozza István.

Balatonföldváron lépésben haladunk, amikor a parkolóban megpillantjuk a fekete Jaguart. Éppen indul a kocsi… Egymásra nézünk, mégis mitől lett mozgásképes a szépség? Mögé kanyarodunk, a „hibás” kocsi fékez. Fekete hajú nő száll ki a jobb első ülésről:

– Elnézést, már megoldottuk. A telekszomszéd leugrott az autóhoz. Meghúzta az aksi kábelsaruján a csavart – egy tízesért. Azért köszönjük!

A nőnek annyiban volt szerencséje, hogy megérkezésünkkel egy időben a diszpécser jelezte, a jaguáros visszavonta a segélykérést, így megúszta a kiszállás díját. Bár Siófokról azért pár kilométert megtettünk Földvárig… Indulunk vissza, mert Zircen „lebénult” egy Skoda.

– Számos esetben a kocsiban bent maradt slusszkulcsot kellett kihalásznom, mivel a családnál nem volt tartalék kulcs – meséli útközben István, aki egykoron helikopterszerelő volt. Az autóklubnál tizenkét éve dolgozik.

– Egy BMW olasz gazdája az első ülésen hagyta a kulcsot, ám egy idő után az automata bezárt minden ajtót. Ekkor egy speciális eszközzel a karosszéria és az ajtó között egycentis rést alakítottam ki, majd „kipecáztam” az indítókulcsot. Ha nem sikerül a mutatvány, be kellett volna törnöm az ablakot. A javítás költsége úgy 300 ezer forintra rúgott volna. Ezzel a módszerrel lehet felhúzni a zárgombot vagy a belső kilincset is. Olyan is volt, hogy a kutya nyomta le belülről a zárgombot gazdája távollétében. Őrjöngött az eb, míg dolgoztam. Munkánk negyven százalékát a lemerült akkumulátorok életre keltése teszi ki, azaz „bikázással” beindítjuk a járművet, vagy adunk egy új aksit. Általában az autós rajta hagyja a világítást, nem kapcsolja le a rádiót, vagy nem veszi figyelembe, hogy a műhold által szemmel tartott kocsi jeladója is leszívja pár nap alatt a „delejt”. Leginkább tartalék alkatrészek kellenének – főleg gyújtástrafók a gyertyákhoz –, hogy ne kelljen az út mellől a boltokba szaladnunk, ami hétvégén szóba se jöhet. Mindenesetre, ha kigyulladt a műszerfalon a sárga fény, jobb, ha félreállunk. Egy bajba jutott nő évekkel ezelőtt ezt mumusfénynek nevezte el, amit átvettünk tőle. Ugye, jópofán hangzik? – mosolyog István.

Azt mondja, a helyszínen először nem is az autóval, hanem az utasok lelkével kell foglalkoznia. Meg kell őket nyugtatni, hogy szorult helyzetük ellenére lesz megoldás, az éjszakát nem az út mellett kell tölteniük. – Magabiztosságot kell sugallnunk, nem szabad „pingvinezni”, azaz tanácstalanul széttárni a kezet, mondván, nem tudom a megoldást. Nyilván nem lehet ezzel kezdeni a szerelést, merthogy dicsekvésnek tűnne: nyugi, mi, sárga angyalok országos átlagban a kocsik 85 százalékát megjavítjuk. Nem egyszer magam is hazavittem közelben lakó autóst, mert romlandó élelmiszer volt nála. Ha mondjuk egy többtagú család kerül bajba, akkor olyan autómentőt hívok, aki nemcsak az autójukat, hanem őket is el tudja szállítani. Vittem már lerobbant autók utasait szállodába, vasútállomásra, buszhoz. Nemrég Füreden egy Ford Focus szervokormánya adta meg magát. Abban szerencséjük volt, hogy a veszprémi márkaszervizben csereautót kaptak. Útban a helyszín felé, ismerve a kocsi típusát és életkorát, átgondolom, hogy első körben hol keressem a hibát – meséli a tapasztalt mesterszerelő.

Soha nem felejti el, amikor Füredre hívták, ahol egy hatvanéves Chrysler várt rá. Fülre kellett beállítania a gyújtást a szép számú nézőközönség gyűrűjében. Akkor úgy érezte, szakmája becsülete a tét. Amúgy sikerült az akció. Megtapsolták. Egy alkalommal nyolcvanmilliót érő Porsche Carrerába kellett életet lehelnie azzal, hogy feltöltötte az aksiját.

Viszont egy Opel Vitara sofőrje alaposan felborzolta az idegeit nyolc évvel ezelőtt Aszófőn. Az elromlott automata sebességváltó sem a helyben szerelhető esetek közé tartozott. István közölte, a járművet szervizbe kell vinni, de ettől függetlenül ki kell fizetni a kiszállás költségét. Az illető hangnemet váltott, meg akarta nézni az autóklub alapszabályát, majd megkérdőjelezte a szerelő kilétét.

– Annyira bizalmatlan volt az illető, hogy mondtam, hívja fel a diszpécserünket, ő majd igazol. Amikor ezt sem fogadta el, javasoltam, tisztázzuk a személyemet rendőr előtt. Erre azt vágta rá: és ha álrendőr jön ki? Elöntött a méreg, otthagytam – tekintett vissza a bosszús esetre István.

Kora este már Veszprém határában járunk, amikor a központon keresztül lemondják a zirci utat, ugyanis kiderült, elszakadt a Skoda lapos­szíja, ami nem javítható az út mellett, csak műhelyben.

Letelt a 12 órás szolgálat. István társai éjszaka Székesfehérvárról és Zalaegerszegről indulnak útnak, ha befut a riasztás a Dunántúlról vagy éppen a Balaton mellől.