A Balkán hat országát járták be négy keréken

Ennek egyik módját választotta két Veszprém megyei fiatalember, Ruppert Béla és Gömbi József. Pontosabban az egyikük ajándékba kapta, a másik pedig önként betársult mellé. Bélának – nem kezdő terepjárósként – már régóta dédelgetett álma volt egyszer elindulni a Balkan Trophy nevű vezetéstechnikai és tájékozódási versenyen-túrán. Az álom idén vált valóra, amikor is 40. születésnapjára ajándékul a családja benevezte a versenyre. Egyik gyermekkori barátja, Joci – mint kezdő navigátor – pedig elkísérte őt.

A túra idén a boszniai Szarajevóból indult, hogy mintegy 2000 kilométer hosszú kalandos úton, kilenc napon innen és hetedhét határon túl megérkezzenek a görögországi Thessalonikibe. Közben érintve hat országot (Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia, Macedónia, Bulgária, Görögország) és két tengerpartot.

A túrán minden reggel megkapták az aznapi GPS-pontokat, amelyekből a lehető legtöbbet fel kellett keresni, és az ott található, előzetesen felfestett szöveget-számot-ábrát beírni a napi „munkafüzetbe”. Vagy éppen az adott helyen egy csapatfotót kellett csinálni. Mindezekért különböző értékű pontok jártak, melyek összessége adta a napi pontszámot. Azonban a szintidő túllépése pontlevonással járt, ami majdnem minden napjukat végigkísérte, de a gyönyörű táj és a látnivalók maradásra bírták őket.

Az első nap az 1984-es téli olimpia helyszínét látogatta meg a 37 autóból és 102 indulóból álló mezőny, hogy aztán a hegyi utakon érjék el a Tara folyót, hogy azon átkelve már Montenegróba érjenek. Ott a lélegzetelállító Durmitor Nemzeti Parkon át érték el első napi szállásukat Niksicben.

Másnap az Ostrog kolostorhoz kellett felkapaszkodniuk, ami egy szerb ortodox templom és zarándokhely egy sziklába építve. Egész napos hegyi autózás után estefelé érték el aznapi céljukat Podgoricában. Következő nap az úgynevezett mini Niagara-vízesés megtekintése majd hamarosan átlépték az albán határt. Az országba belépve Shkodrában Rozafa várát nézték meg. A történet hasonló a mi Kőműves Kelemen-legendánkhoz, amelyre a vár falán lévő dombormű emlékeztet. Aztán a tengerparti város, Durres felé vették az irányt, ahol aznapi és másnapi szálláshelyük is volt. A pihenőnap révén este bevetették magukat a helyi éjszakai életbe és gasztronómiába. Érdekes volt látni, hogy este 11 óra után is hömpölyög a tömeg az utcákon, az éttermek, üzletek is tele voltak, ahol friss (!) pékárut is lehet kapni eme késői órán. Közben a szállodájuk tetőteraszáról magyar zenék szóltak, és éjfélkor a környéken mindenki hallotta a magyar himnuszt! Másnap délelőtt városnézés, a kastély és az amfiteátrum felkeresése, majd a jól megérdemelt strandolás következett. Este újabb kulináris élvezeteknek hódoltak a fiúk.

A következő nap esős, szeles volt, ez a nehéz terepen pláne nem ideális idő. Meg is lett az eredménye: egy hegygerincen mintegy 60–70 centimétert lemosott az eső az amúgy is keskeny útból. Volt némi izgalom, de szerencsére mindenki vette az akadályt. Este ugyanolyan hideg időben értek az átlagosan 155 méter mély Ohridi-tó partján lévő Pogradec városába.

Másnap reggeli, majd a szokásos eligazítás után rajt. A macedón határ átlépése után egy nemzeti parkon kellett áthaladni a mezőnynek. Aztán egy elnézett útvonal miatt elakadt az autó egy apró falu határában. Pár perc alatt sikerült kijönni az árokból, de addigra már a közvetlen közelben lévő ház apraja-nagyja ott volt, és végignézte a „mutatványt”. Egy kisfiúnak főleg tetszett, rögvest meg is kínálták hazai édességgel. A háziak behívták őket egy kávéra, amiből aztán pálinka, üdítő és friss uborkasaláta is lett. Mondani sem kell, bőven megérte az a fél óra késés. Késő délután egy katonailag elzárt területen mentek át, ami csak másfél órán keresztül van nyitva, hogy aztán egy kanyon mellett elhaladva érjék el Szkopjét. Este újabb balkáni vacsora, majd városnézés következett.

Reggeli után, Teréz anya szülőházának meglátogatását követően felkeresték a bazárt, mely a legrégebbi a Balkánon. Aztán irányt vettek a macedón hegyek felé, útközben megnézték a körülbelül 10 millió éves kőbabákat. Majd kiérve az aszfaltra, még a határátlépés előtt a különleges és meghitt Osogovo kolostort nézték meg, hogy egy kicsit feltöltődve már hamarosan Bulgáriában, Kyustendil városában találják magukat.

A következő nap is kalandosnak ígérkezett. Mésztufás utak, szép völgyek, csodálatos szőlőültetvények között haladtak teknősöket (!) kerülgetve az úton. Majd félórás felvonózás a rilai Hét-tó irányába lévő menedékházig, ahol egy csapatfotó szintén nem kevés pontot ért. De nem volt zökkenőmentes a libegőzés, mivel rosszra fordult az idő. Eső és villámlás kísérte őket, utóbbiból egy pont a szerkezetbe csapott éppen kiszállás előtt. A nagy ijedségre egy forró leves jólesett a fenti étteremben. Visszatérve aztán folytatták útjukat a rilai kolostorhoz, majd onnan hegyen-völgyön át esti szálláshelyükhöz, Banskóba.

Az utolsó nap reggelén el-határozták, hogy nem a kijelölt pontok mentén, hanem végig aszfalton, de festői tájakon, gyönyörű fennsíkon átvezető úton ereszkednek le Görögországba, az autót és magukat is kímélve a nagy melegben. A célba már pont egy kiadós esőben értek be, mely jót is tett gépnek-embernek egyaránt.

Összességében 3200 kilométert, a versenyen pedig közel 2000 kilométert tettek meg át a Balkánon, és 37 autóból végül a 20. helyen végeztek. De mint mondták, nem is verseny volt elsősorban a Balkan Trophy 2019, hanem sokkal inkább egy történelmi, kulturális és gasztronómiai utazás.

A túráról elmondható, hogy végig profi szervezés volt mind a szállások tekintetében, mind az útvonal kiválasztásánál.

És ahogy ők mondták, az idei túra nem egy út a Balkánra, hanem maga az út! És ez így is volt.