Lóerő

2012.09.09. 13:02

Bebarangolták a megyét

Veszprém - A Bakony mellett a Balaton-felvidéket is bejárták a hétvégén immár második alkalommal megrendezett Marsal’ Trophy indulói. Az ügyességi autós viadalt a 31 éves Renault R4-es kocsival versenyző hegymagasi Varga József nyerte.

Szabó Péter Dániel

A tavaly debütáló Marsal’ Trophy sikerét jól mutatja, hogy a 2011-ben regisztrált 98 indulóval szemben idén összesen 120 autóval vágtak neki a távnak a versenyzők, akik nemcsak a megyeszékhelyről, hanem a szervező Marsal’ Kft. pápai, illetve ajkai telephelyéről is elrajtolhattak. Ennek megfelelően többféle, ám egységesen 125 kilométer hosszú szakaszokat teljesítve értek vissza az autósok a veszprémi célba. 



- A pápaiak Bakonybélen és Zircen keresztül, míg az ajkai indulók Úrkút és a Kab-hegy érintésével értek vissza. A Veszprémből startolóknak egy kelet-balatoni, illetve egy Balaton-felvidéki kört állítottunk össze.  Előbbi szakasz útvonala Berhida érintésével a Balatonaligáig haladt, majd a magyar tenger partján Fűzfő és Almádi érintésével ért a célba. Utóbbi résztvevői Tótvázsony felé indultak majd a zánkai forduló után a 71-esen haladva Balatonfüredet érintve autóztak vissza a megyeszékhelyre - mondta el kérdésünkre a Marsal’ Kft. nevében Schreiner László.



Közös volt mind a négy útvonalban a három veszprémi állomás. A Margit-romok felkeresése mellett az egyik autóiskola tanpályáján vezetési rutinfeladatok várták a versenyzőket, míg a Gulya-dombon KRESZ-tesztet kellett minél eredményesebben kitölteniük.  A szervezők hangsúlyozták, a verseny alapvető célja, hogy a résztvevők megismerjék térségük természeti és kulturális kincseit. Olyan helyekre szerettük volna elkalauzolni a versenyzőket, amelyek ugyan a fő közlekedési útvonalak mellett találhatóak, ám eleddig rejtve maradtak az ott elhaladó autósok előtt, tette hozzá Schreiner László.

Ennek megfelelően olyan helyszínek kaptak helyet az állomások között, mint a festői balatoni panorámával bíró akarattyai löszfal, a zirci arborétum vagy épp a gannai mauzóleum. A versenylapon feltett kérdésekre azonban csak akkor találhatták meg a választ a megyében „turistáskodó” versenyzők, ha alaposan felderítették az adott települést. Ami a végeredményt illeti, a pápai körön Nagy Zsuzsanna, az ajkain Kecskés Róbert, a kelet-balatonin pedig Kreutz Tibor és csapata érte el. A Balaton-felvidéket bejáró szakaszon Varga József bizonyult a legjobbnak, aki az abszolút pontversenyben is az első helyen zárt, így a Marsal’ Trophy vándorserlegét is átvehette Marton György ügyvezetőtől.

A Tapolca melletti Hegymagason élő Varga József feleségével és két fiával indult a versenyen. - Már tavaly is nagyon jól éreztük magunkat, így nem volt kérdés, hogy újra belevágunk - mondta el kérdésünkre az eredményhirdetést követően Varga József. - Nem elsősorban versenynek, sokkal inkább családi programnak tekintettük a Marsal’ Trophy-t, ezért nem is számítottunk a győzelemre. Idén is büszkeségünkkel, az egyébként napi használatban lévő, 31 éves Renault R4-es autónkkal vágtunk neki az útnak, s szerencsére nem volt semmi problémánk a verseny során - zárta a beszélgetést, aki sok más versenytársához hasonlóan elismeréssel szólt a szervezésről, valamint az ételeket és italokat biztosító nagyacsádi Kecskeevők ízletes pörköltjéről is.    

 

A rendhagyó ügyességi versenyen a Napló játékán nyertes olvasóink is részt vehettek egy-egy mutatós tesztautó volánja mögött. Már első látásra kitűnt az indulók közülük Pintér László, a litéri férfi ugyanis felesége, Anikó mellett három kisfiát, Zétényt, Marcit és Alexet is elhozta a viadalra. - Óriási élmény volt számunkra ez a nap, ha rajtunk múlik, jövőre is itt leszünk a startnál. Szerencsére egy családi terepjárót kaptunk, így könnyedén el tudtuk helyezni a három gyerekülést is- mondta el nevetve a Marsal’ Trophy után a büszke apuka, aki a kelet-balatoni kört teljesítette sikerrel családja társaságában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!