Litér

2016.05.30. 18:55

Tánccal emlékeztek

Litér - A másfél évvel ezelőtt elhunyt kiváló néptáncpedagógus, Ertl Pálné Marika emlékének adóztak idén a megyei gyermek-néptánctalálkozó résztvevői a litéri közparkban.

Szabó Péter Dániel

Már tavaly is Litéren rendezték a megyei gyermek-néptánctalálkozót, ám a két évtizedes múlttal bíró rendezvény állandó helyszíne lett az idei évtől a település szépen gondozott közparkja. A szervező Veszprém Megyei Néptánc Egyesület ezzel is szeretné elismerni a helyi Zöldág Néptáncegyüttes és a 2014-ben elhunyt Ertl Pálné ki-emelkedő munkáját. A litéri együttes alapítója az idei évtől névadója is a megye gyermekcsoportjait megmozgató színvonalas találkozónak, mondta el az ünnepélyes megnyitón Kovács Norbert Cimbi, a Veszprém Megyei Néptánc Egyesület elnöke.

Ott volt az ünnepségen Ertl Pálné egyik fia, Ertl Péter is. A Nemzeti Táncszínház igazgatója köszönetet mondott, hogy édesanyjáról nevezték el a találkozót, hiszen néptánccal lehet a legjobban adózni emléke előtt.

A litéri Zöldág Néptáncegyüttes gyermekcsoportja nyitotta az Ertl Pálnéról elnevezett találkozót Fotó: Szabó Péter Dániel

Szedlák Attila, Litér polgármestere köszöntőjében kiemelte, a Marika néni által ránk hagyott kulturális örökséget kötelességünk ápolni.

A folytatásban Baksa Kata énekelt rimóci népdalokat az egész nap rendületlenül s hiba nélkül muzsikáló Zagyva Banda kíséretével, majd a tánccsoportoké volt a színpad. A szépszámú érdeklődő közönség előtt a helyi Zöldág Néptáncegyüttes tehetségei mellett fellépett a közparkban a Berhida Táncegyüttes gyermekcsoportja, a Várpalotai Művészeti Iskola Csetényi Néptánccsoportja, a Gurgolya Néptánccsoport, az Élő Forrás Táncegyüttes, a Cserregő Néptáncegyüttes Rece-fice csoportja, a Márkói Cserdülő Néptáncegyüttes gyermekcsoportja, valamint a Homokbödöge Táncegyüttes gyermekcsoportja.

A nap egyik legszebb s leginkább megható pillanata az volt, amikor a bemutatók zárásaként Furik Rita Álomvarázs című koreográfiáját mutatták be közösen a litéri néptáncosok. Az óvodásoktól a felnőtteken át a nagyszülőkig mindenki együtt táncolt, így tisztelegtek néhai mesterük előtt.

A találkozó részeként métabajnokságot is rendeztek, amelyet a kiscsőszi fiatalok nyertek, megelőzve a második berhidai, illetve a harmadik helyen végző litéri ifjakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!