Lesencetomaj

2017.07.16. 14:35

Tombola a plébánia megújulásáért

LESENCETOMAJ A Lesencetomaji Római Katolikus plébánia és a Fidesz-KDNP ajkai alapszervezete jótékonysági tombolagyűjtést szervez a község plébániaházának felújítására.

Tóth B. Zsuzsa

Mint arról lapunk korábban beszámolt, sikeres pályázatoknak köszönhetően 2015-ben kezdődött el a műemléki védettséget élvező, ám mára jelentősen leromlott műszaki állapotú római katolikus plébániaház felújítása. A település azóta minden évben sikeres pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériumához, eddig összesen 9,5 millió forintnyi forráshoz jutottak. Az Egyházmegyei Érseki Hivatal tavaly és idén hétmillió forinttal járult hozzá e szakrális épület fejlesztéséhez.

Ezek az összegek azonban sajnos korántsem fedezik a szükséges munkálatok költségeit. Szabó Zoltán plébános lapunknak elmondta, hogy ebből a célból a plébánia gyűjtést szervez a Fidesz-KDNP ajkai szervezetének segítségével. Felekezeti hovatartozástól függetlenül várják nemes szándékú magánszemélyek és vállalkozók adományait a plébánia számlájára. Ezzel egyidejűleg pedig az adakozó kedvűek tombolajegyeket vásárolhatnak darabonként kétezer forint értékben. Tombolajegy vásárlással kapcsolatban érdeklődni lehet Szabó Zoltán plébánosnál, valamint Mészáros László polgármesternél.

Így néz majd ki a lesencetomaji plébániaház Fotó: látványterv

A nyereményeket július 30-án, a Szent Anna napi búcsú alkalmával, a délutáni szentmisét követően sorsolják ki az adományozók között Márfi Gyula érsek közreműködésével a lesencetomaji művelődési házban. A fő díj Pintér Arany városlődi festő- és költőnő Szent Anna című olajfestménye. A festőnő további két értékes olajfestményt is felajánlott a jótékonysági akció keretében. Ékes József a térség egykori országgyűlési képviselője, Fenyvesi Zoltán a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint több közéleti és magánszemély értékes tombolatárgyakkal segítik az akció sikerét. Az 1748-ban épült késő barokk stílusú plébániaház egyike Lesencetomaj legrégebbi épített örökségének, mára viszont életveszélyessé vált és jelentős felújításra szorul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!