Kultúra

2017.08.08. 18:40

"Zsugorodik" a Föld - A Mediterrán Világ folyóirat konferenciája a VEAB székházban

VESZPRÉM - A megyeszékhely ismét a tudományos élet fókuszába került. Nyár elején XV. alkalommal rendezték meg a veszprémi illetőségű Mediterrán Világ folyóirat konferenciáját a VEAB székházában.

Jákói Bernadett

Garaczi Imre, a konferencia rendezője megnyitóbeszédében kiemelte, hogy a konferenciasorozat első megrendezésével egyidejűleg jött létre a Mediterrán Világ folyóirat is, azzal a céllal, hogy bemutassák az európai civilizációt megalapozó mediterrán kultúrák hagyományait, múltját, történelmét, értékeit, melyek évszázadok óta meghatározzák az európaiságot. A XIX. század végére az ember belakta a földet, nem volt terra inkognita, vagyis lakatlan terület. Attól kezdve egyes lokális régióknak, övezeteknek, földrajzi tereknek megnőtt a jelentőségük.

A mediterrán Európa mai jelenségéről Szilágyi István, a Pécsi Tudományegyetem professzora tartott előadást Veszprémben

Mivel "zsugorodik" a földünk, ezért nagy a küzdelem az energiaforrásokért, vízért, a befolyásolási övezetekért, és ebben az innovációban a gyenge Európa hátrányt szenved. Az előadók e témákat boncolgatva elemezték a helyzetet. A társadalomtudományok kutatói a Mediterráneum geopolitikai, geoökonómiai vonatkozásait tárták fel, s fejtették ki gondolataikat: a három szuperhatalom egymással történő küzdelmét.

Több olyan ütközőfelület, határterület, konfliktuszóna alakult ki a térségben, amelyek az előadások témáját képező Mediterráneumban helyezkednek el. Az előadók rávilágítottak arra, hogy a következő években a vízhez való hozzáférés, a klímaháborúk, a kereskedelmi útvonalak ellenőrzése és a légtér használata lesznek az összetevői a geopolitikai folyamatoknak. Mindezzel függ össze, hogy várható-e nagyobb hatalmi átrendeződés a világpolitikában, s ez mennyiben érinti hazánkat.

- Megtisztelő, hogy az ország nyolc egyeteméről jelentkeztek előadók, akik színvonalas előadásokkal támasztották alá kutatott elméleteket. A tudományos konferencián egyetemi előadók mellett tehetséges, fiatal doktorandusz hallgatók mutatkoztak be. A konferencia előadásanyagai a Mediterrán Világ folyóirat őszi számában lesznek olvashatók - tette hozzá Garaczi Imre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!