Kultúra

2017.07.09. 08:50

XIII. Kiscsőszi Pajtafeszitvál

Kiscsősz - Élő Értékek a Somló-Ság Kulturális Tengelyén elnevezéssel rendezik meg a XIII. Kiscsőszi Pajtafesztivált július 12. és 16. között.

Penk Tímea

Az ötnapos program már szerdán este kezdődik Ferenczi György és a Rackajam koncertjével és táncházzal. Csütörtökön este hét órakor nyílik Bánhelyi József, az Élő Forrás kézművesei és a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület kiállítása, majd Novák Ferenc tart előadást a magyar néptánc évszázadairól.

Pénteken este fél hatkor a kocsma előtt nyitják meg a fesztivált, fellépnek a kiscsőszi tábor résztvevői és baráti néptáncegyüttesek. A Dűvő zenekar koncertje után bemutatkozik a Háry parasztrevü, valamint Boka Gábor és a Parasztok. Az este kilenckor kezdődő Dunántúl táncgálán a Táncol-Kodo Táncegyüttes, a Sopron Táncegyüttes és a Gerence Néptáncegyüttes látható.

Szombaton reggel kilenc órakor művész-politikus-közéleti főzés és piknik várja a látogatókat az iskolakertben, majd Üveges Zsolt tejkóstolót tart a tehenészet előtt. Tizenegy órakor indul a hétpróba, játékos családi verseny, délután egykor interaktív előadást tart Mohácsy-Kisfalusi Renáta a kutyákról, a magyar fajtákról és a felelős állattartásról. Két órakor búcsúi sütemények fesztiválját rendezik, majd a Boróka Népdalkör lép fel a templomban.

Délután négytől a Fláre Beás Zenekar, a Fajkusz Banda ad koncertet. Este hatkor kezdőik Miquèu Montanaro és Baltazár Montanaro-Nagy koncertje, majd fellép az Eszterlánc Zenekar. Nyolc órától a Fölszállott a Páva gálaműsor látható, amelynek vendége az Eleki Román Hagyományőrző Együttes. Fél tízkor A Helység Kalapácsát mutatják be a Honvéd együttes régi tagjai, majd táncház zárja a napot.

Vasárnap délelőtt tíz órakor indul a Pajta Szólótáncosa verseny. A fél tizenkettőkor kezdődő szentmisén Bali Tibor plébános vendége Szerenka Miklós, a Veszprémi Érsekségi Főegyházmegye általános elnöke, fellép a Borostyán Férfikar. Mise után karikázó és verbunk látható a templom előtt, majd Jó ebédhez szól a nóta Sallai Flórián zenekarával. Két órától a dalkörök lépnek fel, négytől kiscsőszi Hunyorgók bábcsoport előadása látható.

Fél ötkor a Karád és muravidék táncegyüttes műsorát a Romungro Gipsy Band pajtazáró koncertje követi. A fesztivál ideje alatt számos kiállítás is látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!