Kultúra

2011.06.06. 18:13

Vidám és meghökkentő képek - Díjazták a Fotós Viadal legjobbjait

Veszprém - A Pannon Egyetem Fényképészköre második alkalommal hirdette meg a Fotós Viadalt, amelynek díjait hétfőn vehették át az alkotók.

Tóth B. Zsuzsa

A városházán rendezett kiállításon a negyvenkét nevező csaknem négyszáz fotójának töredékét mutatták be, amelyek árulkodtak a fotósok gazdag fantáziájáról, ügyességéről. A fényképészkör két ötletgazdája, Ruppert Tamás és Szente Benjámin volt, akik a díjátadón köszöntötték a fotósokat. Barták Péter, lapunk főszerkesztője beszédében hangsúlyozta a képi ábrázolás fontosságát. Mint mondta, a Napló ezért is vállalta a viadal médiatámogatását.

- Nehéz rövid idő alatt olyan fotó témát találni, amely kifejező. A második Fotós Viadalon készült képek egy részére már a Napló-Online oldalán szavazhatott a közönség. Közel 3500 szavazat érkezett, az első két legtöbb voksot kapott fotót díjaztuk - mondta Barták Péter.

Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere, a verseny fővédnöke örömét fejezte ki, hogy a Gizella Napokhoz kapcsolódik az esemény.

- Szellemes, vidám, meghökkentő, furcsa képeket láttam a fotók között, ahogy a mindennapi életünk is ilyen. Egy nap alatt kellett elkészíteni tíz témát, amelyek közül engem többnek az ábrázolása is megfogott. Találó például a fél lábon álló szerelmesekről és galambokról szóló, valamint az élet övidéségét illusztráló kép. Érdekes a veszprémi gyerekeket, az ember és a művészet kapcsolatát bemutató alkotás - mondta Némedi Lajos.

A díjakat az ötletgazdák adták át. A felnőtt kategória első helyezettje Bokor Béla lett, aki másodízben vehette át a vándorserleget. A második helyet Somodi Péter szerezte meg, harmadik Németh Zoltán lett. Ifi kategóriában Szabó Gréta remekelt, második Stadler Helga lett. A különdíjat Árvai Richárd és Kecskés Tamás kapta, a közönségdíjat pedig Árvai Richárd és Skadra Zsuzsanna vehette át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!