VeszprémFest - Elektronika jazzel, rockkal és rappel a zárókoncerten

A fesztivál zárókoncertjét is a Veszprém Arénában kellett megtartani vasárnap este a hideg időjárás miatt, ám ez nem vette el a rajongók kedvét, a kezdés előtti percekre szinte teljesen megtelt a színpad előtti küzdőtér, sokan pedig a lelátóról figyelték az amerikai formáció előtt fellépő egyszemélyes előzenekart, Barabás Lőrincet is.

Bár a kritikusok és a ra-jongók évek óta próbálják valamilyen műfajba besorolni a Thievery Corporationt a downtempótól a lounge-ig, az együttes alapítói, Rob Garza és Eric Hilton rendre tiltakoznak a címkék ellen, és a vasárnapi koncert nézőinek is fel lenne adva a lecke, ha pontos meghatározást kellene tenniük. Az elektronikus alapokat legtöbbször rockos hangzással egészítették ki, hogy azután a következő számban az előzőtől homlok-egyenest eltérő műfaj, például jamaikai reggae vagy éppen rap jöjjön, esetleg keleties dallamokkal vagy jazzes elemekkel megspékelt dal hangozzon fel. Az eltérő stílusok azonban nem kioltották vagy gyengítették egymást, éppen ellenkezőleg, nagyszerűen megfértek egymás mellett.

Kiváló hangulatot teremtett a Thievery Corporation a VeszprémFesten, a közönség egy emberként hullámzott vagy ugrált a dalokra. A koncertek egyik jellegzetessége a színpad közepén elhelyezett kanapé

A színpadon Rob Garza - aki az elektronikus ketyeréket tekergette egy pult mögött egészen a koncert végéig - mellett a dobos, az ütőhangszeres, a gitáros és a basszusgitáros jelentette az állandóságot, az énekesek pedig a változatosságot. Összesen hat énekes váltotta egymást a zenészek mellett közel tízféle formációban, és mindegyikük a lehető legtermészetesebben illeszkedett az együttesbe, természetesen úgy, hogy némileg mindegyikük a saját képére formálta a bandát.

Az elektronikus hangzásért Rob Garza, a washingtoni csapat egyik alapítója felelt

Az együttessel hat vendégénekes lépett fel Veszprémben, köztük Ras Puma

A Thievery-koncertek egyik jellegzetessége a színpad közepén elhelyezett kanapé, Veszprémben ez egy rendkívül látványos piros ülőalkalmatosság volt, amely emlékeztetett a színdarabban felbukkanó pisztolyra, aminek előbb-utóbb el kell sülnie. Nos, a kanapénak már a koncert elején fontos szerepe lett, a gitáros Rob Myers ugyanis erre huppanva játszott a különleges hangzású húros hangszeren, a szitáron. Ez is jelzi, a hangulaton a tökéletes, lényegében megingás nélküli, profi előadásmód mellett még emelt minden színpadra lépő: a basszusgitáros hatalmas léptekkel jó pár kilométert legyalogolt a színpad egyik felében járva, míg a kongán és ütőhangszereken játszó Frank Orrall a koncert vége felé fokozta tovább a hangulatot énekjátékával és színpadi mozgásával. Nem csoda, hogy a fellépés második felétől kezdve legtöbbször egy emberként hullámzott vagy éppen ugrált a közönség, a dal stílusától függően.

Az első ráadás a zenekar talán legismertebb szerzeménye, a The Richest Man In Babylon volt, amelyben Rob Garza is gitárt ragadott. Végül a visszataps után minden énekes színpadra állt még egy dal erejéig, és a pontosan felépített koncert - amelyben néhány instrumentális opusz is helyet kapott - a csúcspontján ért véget, búcsúzásképpen a gitáros még fotón örökítette meg a remek hangulatot teremtő publikumot.