Vendégsarok: Trópusi hőség

Ha jól emlékszem, idén már negyedszer rendeltek el az ország egészén vagy jó részén hőségriadót, ami azt jelenti, hogy a várható napi középhőmérséklet meghaladja a 27 Celsius fokot.

Azt persze magam is érzem, hogy bizony, meghaladja: a belvárost olyannak érzem, mint egy forró katlant, izzik a talpam alatt a járda, öntudatlanul is igyekszem hazafelé már, amint tudok. Emellett fáradtan ébredek, feltéve hogy sikerült valamennyit aludnom, levert vagyok, és irigylem azokat, akik fürgén szaladgálnak a rekkenő hőségben. A hőség figyelmeztet rá, hogy kezd múlni fölöttem az idő. A múlt héten, mikor fölhívtam kilencven esztendős édesanyámat, aki vagy 120 kilométerre lakik tőlem, másik megyében, megkaptam a jó tanácsot, ami elengedhetetlen ilyenkor. Anyám hozzátette, hogy vigyázzak magamra, mivel bemondták a tévében, hogy különösen veszélyeztetettek a „szívesek és az idősek”. És mikor visszakérdeztem, engem hová sorol, azt mondta, mindkét kategóriába, elvégre én sem vagyok már fiatal. Sajnos, be kell látnom, igaza van; csak ezt nem olyan könnyű elfogadni.

A jeleit, melyeket épp az előbb soroltam föl, pedig főleg nem. Ezeket a trópusi hőség (elvégre onnan jönnek ezek a forró szelek) csak fölerősíti, még érezhetőbbé teszi.

Édesanyám a jövő hónapban be is tölti a kilencvenet, és bár hol itt fáj neki valami, hol ott, kitűnő szellemi állapotban van, mindent észre vesz, mindenre van megjegyzése, ami nem tetszik neki, szóvá is teszi. De azt is, ami tetszik, amit hálásan fogad. A telefonban elmondta, hogy megkérdezték tőle, szeretne-e hivatalos köszöntést, fényképezéssel, vagy csak azt szeretné, ha a neki járó összeget kiutalnák. Tetszett neki, hogy akarata ellenére nem lehet reklámra fölhasználni, így még nem döntött.Ez a kánikula nehézzé teszi még az igazi művek olvasását. De még a folyóiratokét is. Úgy tűnik, hogy bár az év első felének kifejezett szenzációja Michel Houllebecq Behódolás című regényének magyar kiadása, még rá is vonatkozik, hogy minden csoda három napig tart. Holott valós problémát boncol, illetve hajít elénk, hogy lássuk, és mindezt a lektűr eszközeinek felhasználásával teszi, mégis elült a zaj a regény körül annak ellenére, hogy kisebb felhajtást okozott a magyar kiadás címlapja. Már ezt is elfelejtettük.

Egyébként a hőség és a politikai-kulturális válság összefüggéseit felveti a szerző már az első, nagysikerű művében, az Elemi részecskékben, ahol azt fejtegeti, hogy 1976 nyara „a század legmelegebb nyaraként vonult be a történelembe”, majd hozzáteszi, hogy „a nyugati társadalmak valami baljós dolog felé indultak el. Ezen az 1976-os nyáron már nyilvánvalóvá vált, hogy az egésznek nagyon rossz vége lesz”. Hát ha szétnézünk Európa (de talán a világ) mai helyzetén, nem sok jót láthatunk. Főleg ha a világ civilizációs állapotát is szemügyre vesszük.

Megtagadnám magamat, ha most nem ejtenék szót arról, ami az életem legállandóbb „elemi részecskéje”, a könyv, az irodalom. Körülbelül egy évszázada jósolgatják a könyv halálát, de most áll talán legközelebb ez a jövendölés a megvalósuláshoz, mikor elképesztő magabiztossággal hirdetik, hogy a könyv elavult, már csak elmaradott ember fogja kézbe, legföljebb az e-book az, amit modern ember kézbe vesz, esetleg. Nem tagadva azt, hogy az informatika valóban nagy hatást gyakorol mind az irodalomra, mind a jövő olvasási szokásaira, bevallom, hogy számomra fontos marad a könyv mint tárgy is, a kötése, illata, lapozás, a papír, a kötet kézbe fogása. Ezen a helyen a múlt héten írt Molnár Sándor antikvárius barátom, arról, hogy ő bizony optimista; bizakodással töltik el az Utas és Holdvilág rendezvényei. Egyet is értek vele, még ha picit pesszimistább is vagyok. De nem pesszimista.

Néhány évtizeddel ezelőtt egy Bernard Pivot nevezetű illető elkezdett a francia tévében egy beszélgetéssorozatot írókkal, és ez a műsor hihetetlenül népszerű lett, holott kezdetben nevettek rajta, azzal gúnyolták, hogy a tévében föltalálta a rádiót. Aztán kiderült, hogy egyre növekvő, milliós nézőtábora lett. A most 81. életévében járó Pivot azóta a Francia Akadémia tagja, és úgy beszélnek róla, hogy visszaadta a franciáknak az olvasás örömét. Erről van szó, az olvasás öröméről, még a kánikulában is.