Kultúra

2017.07.18. 16:20

Vászonra vetett szavak és történetek - Mónos Jenő volt a Hidasház vendége

VÁRPALOTA-INOTA Rendhagyó programmal jelentkezett a közelmúltban a Hidasház. Az inotai kultúrszigeten ezúttal az év jelentős részében Izlandon élő Mónos Jenő festőt látták vendégül egy kiállítás és a jóízű beszélgetés erejéig a házigazdák.

Szabó Péter Dániel

Látszólag nem illik a főképp a zenét és a prózát a profiljának középpontjába helyező Hidasház programjába egy festő meghívása, ám az ellentmondás csak látszólagos, hangsúlyozta köszöntőjében Kiss János, aki Körmöci Judittal tavaly óta látja vendégül időről időre a kultúra különböző ágainak képviselőit Inotán. Tulajdonképpen mi a kép? Vászonra vetett szavak, sőt mondatok, mi több, történetek, tette hozzá a házigazda, megadva így a választ a néhány sorral feljebb olvasható ellentmondásra.

A köszöntőt egyébként rekordszámú néző hallgatta a Hidasházban. Annyian kíváncsiak voltak ugyanis az inotai festő nevével fémjelzett rendezvényre, hogy még a pótszékek sem voltak elegendőek; akadtak olyanok is, akiknek csupán állóhely jutott.

A versekkel és dalokkal megszakított beszélgetés során kibontakozott a magát szürrealista képfestőnek tartó Mónos Jenő művészi és emberi arca, az alkotásairól alkotott nézetei és az az út, mely során a képzőművészet iránt érdeklődő fiúból érett művész lett.

Sokan kíváncsiak voltak az év jelentős részét Izlandon töltő festő, Mónos Jenő gondolataira Inotán
Fotó: Szabó Péter Dániel

A mindenki által csak Jencinek hívott alkotó megható szavakkal emlékezett Újhelyi Gáborra, a Várpalotán és környékén élő művészek sokaságának útját egyengető művész-tanárra, valamint a példaképének tartott Salvador Dalíra és Bihari Leventére, akitől hite szerint az alkotóművészet technikai elemeit sajátította el.

A beszélgetés irodalmi és zenei betéteinek előadásáért Korom Melinda, Körmöci Judit és Kőrösi László felelt, kiváló keretet adva a programnak. A "hivatalos" programot követően Mónos Jenő alkalmi festménykiállítását is megtekinthették a vendégek, majd a rendezvény a Hidasházban megszokott módon kötetlen beszélgetéssel zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!