Kultúra

2017.06.08. 10:47

Varázslatos képeken a természet csodái az Agórában

A természetfotózás egy életforma. Nem elég fáradhatatlanul és figyelmesen járni a természetet, hanem úgy kell megörökíteni a legapróbb, legelrejtettebb történéseket, hogy az valami újat nyújtson, és esztétikus hatást keltsen a képen – mondta Kovács András

Molnár Sándor

A Varázslatos Magyarország elnevezésű pályázat 2010-ben indult. 2016-ban mintegy 2000 kép érkezett a fotósoktól a pályázatra, melyekből 120 képet választott ki a zsűri és csodálhat meg a nagyközönség. Összességében négy kategóriában készültek a fotók.

Az első kategória az ország természeti szépségeit mutatja be, a második a Varázslatos Magyarország madarait, a harmadik az egyéb állatokat, míg a negyedik kategóriában a kompakt szemszögből készült fotókkal lehetett nevezni. Különálló kategóriaként megjelenik a fotókon az ember a természetben, illetve 2016-ban már video formátummal is pályázhattak. A tavalyi évben Daróczi Csaba lett a pályázat fődíjasa.

Joggal nevezhetjük a mai napot természetfotós ünnepnapnak, mert ilyen fantasztikus, sokszínű és gyönyörű képekből álló anyagot nem mindennap láthatunk – mondta el Kovács András természetfotós, a Bakony Fotóklub tagja a kiállítás megnyitóján.

A Varázslatos Magyarország pályázatnak kettős célja van. Egyrészt, hogy bemutassa a nemzeti parkok szépségeit. Másrészt, hogy népszerűsítse a természetfotósokat, illetve a természetfotózást.

A beérkezett képeket a Keleti Éva vezette, öttagú, szakmai zsűri havonta pontozta és értékelte. A legjobbra értékelt képekből nyílt a kiállítás, amely a Természettudományi Múzeumban kerül bemutatásra, minden évben március 8.-án.

Ez a kiállítási anyag, amely a 2016-os év legszebb természetfotóiból lett összeállítva és nagy érték, érkezett most Veszprémbe. A magyar természetfotózás világhírű, nagyon nehéz bekerülni az élvonalba, mert olyan színvonalas képek vannak – fogalmazott a kiállítással kapcsolatban Gál Zoltán fotóművész.

A Varászlatos Magyarország természetfotó kiállítás augusztus 10.-ig látható az Agórában.

A kiállítás megnyitója előtt Mátyus Károly a Bakony Fotóklub vezetője sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy már zajlanak a XX. Pannónia Fotószalon és a X. Pannónia Diaszalon Nemzetközi fotópályázatok, amelyeket idén a Bakony Fotóklub hirdetett meg.

A Pannónia Fotószalon és fórum 1978-ban alakult Székesfehérváron, dunántúli fotóklubok szerveződéseként. A XX. Pannónia Fotószalon pályázatra 24 képet adhat be egy közösség, tehát a dunántúli fotóklubok versenyeznek egymással a vándorserlegért és az egyéni díjakért. A diaszalon esetében egy szerző öt diával indulhat a pályázaton, amelyet a beadási határidő előtt 90 nappal meghirdettek.

Szeptember 10-ig várják a pályázóktól az anyagokat, majd ezt követi a zsűrizés. A szervezők mintegy 1000-1200 beérkező papírképre számítanak, melyekből katalógus is készül.  A Pannónia Fotószalon és Diaszalon bekerült Veszprém város október 23-i ünnepségeinek kísérőrendezvényei közé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!