Kultúra

2015.11.19. 15:15

Sztárok az új Játékkészítőben (x)

A tavalyi év szuperprodukciójának is nevezett, A Játékkészítő című pop-show-musical a SYMA csarnokban december 26-27-28-29-én lesz.

PLT-információ

A tavalyi előadás sztárjai, így Szabó Győző, Hajdu Steve, Oroszlán Szonja, Nagy Feró, a Király testvérek, Radics Gigi és Hien mellé csatlakozik még Kamarás Iván, Vastag Csaba és öccse, Tamás valamint Csík Sándor, a Megasztár és A Nagy Duett énektanára.

Részben változik az alkotógárda is. – Barátaimmal és munkatársaimmal az év eleje óta készülünk, s már most látszik, hogy A Játékkészítő megújult előadása varázslatos és fantasztikus produkció lesz – mondja, a “revival” változat rendezésére felkért Jászai Mari-, és Nádasdy Kálmán-díjas rendező-dramaturg, Böhm György. A koreográfia is megújul, ezúttal Juronics Tamás, Kossuth-díjas koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett vezetője dirigálja majd a kibővült tánckart.

A dalokat továbbra is Rakonczai Viktor zeneszerző és Orbán Tamás szövegíró jegyzi, akik öt új dallal bővítették a korábban már aranylemezes repertoárt. Az előadást ezúttal is élő zenekar fogja kísérni a Magyar Virtuózok közreműködésével. A mesés jelmezeket pedig továbbra is Müller Kata tervezi.

Az egyedi, mesés látványvilágért ezúttal Radnai Márk fiatal színházi szakember és Bordos László Zsolt, architekturális vetítéssel foglalkozó 3D-művész, a műfaj világhírű szakértője felel. Az alkotók elmondták, az a cél, hogy az előadás nemzetközi szinten is megállja a helyét. – A háromdimenziós hatású projekciók képesek lesznek teljesen megváltoztatni a teret, teljesen kiszakítva a nézőt a realitásból. Úgy fogják érezni magukat, hogy ebben a csodavilágban bármikor, bármi megtörténhet. Bámulatos lesz! – mondja Radnai Márk. Ehhez nyújtanak majd felületet Bátonyi György díszlettervező varázslatos terei.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!