Kultúra

2017.07.25. 17:30

Színházi előadás és rock and roll Felsőörsön

Huszonhatodik alkalommal rendeztek a településen falunapokat és búcsút. A három nap alatt volt színházi előadás, családi főzőverseny, gyerekprogramok és Mystery Gang-koncert is.

Szendi Péter

A falunapok már csütörtökön elkezdődtek. Az Árpád-kori műemlék templomban Kiss-Domonkos Judit gordonkán, Lugosi Anna pedig zongorán játszott. A hivatalos megnyitóra másnap került sor. Szabó Balázs polgármester köszöntötte a jelenlévőket, és megköszönte a segítők munkáját. Örömmel újságolta, hogy az óvoda rekonstrukciója jól halad, és két köztéri kereszt a felújítása is zajlik. A falu első embere beszélt az iskola bővítéséről, mely egy több mint 85 millió forintos projekt. A kormányhatározat megemlíti a felsőörsi tagintézményt, ahol tanteremfejlesztés valósulhat meg.

Az ünnepélyes megnyitó után a Malomvölgy Általános Iskola elsősei léptek fel, majd a civilházban helyi alkotók munkáiból nyílt kiállítás.

A falunapok történetében először egy színvonalas színházi előadásra is sor került. A nyíregyházi Mandala Dalszínház Hajmeresztő című krimikomédiáját tekinthették meg a vendégek. A nem mindennapos színdarabba a közönség is bekapcsolódhatott.

Szombaton pörköltfőző verseny volt marhából, tizenöt csapat részvételével. A vetélkedőt megtisztelte jelenlétével Kontrát Károly ország-gyűlési képviselő is, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni a pénteki megnyitóünnepségen. A győztes Sebők Iván és csapata lett. Idén is megtartották a Szendrey-Rásky-futballem-léktornát hat gárda részvételével. A tornát az alsóörsi focisták nyerték.

Délután a Nők Felsőörsért Egyesület sütiszigettel várta az éhezőket, az önkormányzat pedig borversenyt hirdetett helyi borokból. A nyertes Erika Chruse lett.

A szabadtéri színpadon a pogrányi testvértelepülésről Bús Kati magyar nótákat énekelt, majd a gyerekek A négyszögletű kerek erdő című darabot nézhették meg. Délután slágervarázs címmel musicaleket énekelt a Győri Nemze-ti Színháztól Kiss Tünde és Nagy Balázs. Végül elérkezett az est fénypontja, melyet már nagyon sokan vártak. Magyarország egyik legkedveltebb zenekara, a Mystery Gang fergeteges koncertet adott, akiket a Búgócsiga együttes követett.

A falunapok utolsó napján búcsúi szentmise volt az Árpád-kori római katolikus műemlék templomban. Délután a gyerekek népi játékokkal játszhattak a civilház udvarán és népi kismesterségekkel ismerkedhettek meg. A nap zárásaként táncházat tartott a Veszprém-Bakony Táncegyüttes, ahol a Somló Banda zenélt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!