Kultúra

2015.11.23. 16:39

Száz éve született Lőrincze Lajos nyelvész, emlékkönyv jelent meg az évfordulón

Veszprém – Száz évvel ezelőtt született Lőrincze Lajos nyelvész, tanár. Ebből az alkalomból tartottak emléknapot az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban és mutatták be a róla készült emlékkönyvet.

Balla Emőke

November 24-én lenne százéves Lőrincze Lajos, a nemzet tanára, a magyar nép nyelvésze. Veszprém megyéből indult: Szentgálon született, a pápai Református Kollégiumban tanult, majd magyar–német szakos középiskolai tanári diplomát szerzett Eötvös-kollégistaként. 1949-től a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa lett, később osztályvezető, majd helyettes igazgató volt. A  névtanosként és nyelvjáráskutatóként indult nyelvész rátalált az egyéniségéhez legközelebb álló feladatra, amikor nyelvművelésre adta a fejét. Amikor csak tehette, hazajött a megyébe. Itt volt  Veszprémben  1974-ben a Magyar nyelv hete országos megnyitóján, az  V. Anyanyelvi konferencián és Szentgál 700 éves ünnepén. Sokféle kapcsolata volt a megyével. A Veszprém megyeiek őrzik Lőrincze Lajos emlékét, ezekben a napokban a megye több pontján szoboravatással, emléktáblával, emlékkönyvvel és előadásokkal,  nyelvi vetélkedővel ünnepelnek.

A bemutatón Sebő József tanár kérdezte a Lőrincze-emlékköny szerkesztőjét, Balogh Ferencné nyug-díjas könyvtárost. Jobbra az Eötvös Károly Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese, Schreiber Márta
Fotó: Penovác Károly

Az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban az intézmény és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozata által szervezett rendezvényen az emléknap résztvevőit Schreiber Márta igazgatóhelyettes köszöntötte, majd Zimányi Árpád nyelvész, főiskolai tanár Lőrincze örökségéről tartott előadást. Öröksége jó kezekbe került, ha Grétsy László vagy Balázs Géza nyelvészre gondolunk, mondta az előadó. Ahogyan Lőrincze Lajos, úgy ők is az emberközpontú nyelvművelést hangsúlyozták.

A könyvtár által kiadott Lőrincze-emlékkönyvet Balogh Ferencné nyugdíjas könyvtáros szerkesztette. Sebő József tanár kérdéseire elmondta: két évvel ezelőtt, Lőrincze Lajos halálának huszadik évfordulóján vetődött fel a kötet ötlete, melynek célja az emlékek őrzése, az örökség átadása és továbbgondolása. Huszonhat szerző huszonnyolc írása szerepel az emlékkönyvben. A különféle stílusú és műfajú írások bemutatják Lőrincze Lajost, az embert, a személyiséget, illetve a nyelvészt. A kötet első részében szentgáliak, pápaiak és veszprémiek emlékeznek, a második részben pedig a kortársak, nyelvészek – köztük határon túli szerzők – írásai olvashatók. Ha  tehetné, ma inkább A mi Lőrinczénk címet adná a könyvnek, közölte a szerkesztő.

Pomogáts Béla irodalomtörténész nem tudott jelen lenni az emléknapon, a nyelvészt méltató levelét azonban felolvasták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!