Kultúra

2015.10.01. 18:32

Sublótba zárt háború

Veszprém – A történelem nemcsak egy tananyag, hanem a mi családunk, sok veszprémi család története, mondta Porga Gyula.

Balla Emőke

A polgármester az MNL Veszprém Megyei Levéltárában nyílt kiállítás megnyitóján elmondta, a centenáriumi bizottság létrehozásakor szerették volna a fiatalok számára is közel hozni a történelmet, valamint a várost is megmozgatni: összegyűjteni a náluk fellelhető családi fényképeket, kéziratokat, tárgyakat. A felhívásra s kan jelentkeztek, a három veszprémi közgyűjteménybe csaknem ezertételnyi anyagot – leveleket, tábori levelezőlapokat, fényképeket, tárgyakat – vittek be a családtagok.

Pollmann Ferenc, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója szerint a kiállítás példa arra, hogy civil összefogással is sokat tehetünk a történelem méltó megőrzéséért.

Pollmann Ferenc beszélt arról, hogy az első világháború a magyar történelem egyik legfontosabb korszakhatára. Olyan jelentőségű esemény, melynek hatását máig érezni. A második világháború emlékezete ugyan elhalványította az elsőt, de nem szabad elfelejteni, hogy ilyen véres háború még nem folyt. Nagy volt a veszteség, több katona esett el, mint a második világháborúban. Amíg nem tisztázzuk, miért harcolt Magyarország 1914 és 1918 között, hogyan került bele a háborúba, addig Trianont sem érthetjük meg, márpedig egyik nincs a másik nélkül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!