Kultúra

2015.11.13. 20:12

Rajzokkal cáfolták a mítoszokat

Veszprém - Kiállítás nyílt a Papírmánia elnevezésű országos rajzverseny megyei díjazottjainak munkáiból.

Marton Attila

A rajzpályázaton nyolc kategóriában vártak pályamunkákat, valamennyi a papírral kapcsolatos mítosz és annak cáfolata volt. A megyéből háromszáz pályamunka érkezett több mint húsz iskolából. Az egyes kategóriák első három helyezettjének rajzaiból nyílt kiállítás pénteken a városháza aulájában, ahol díjazták is a gyerekeket.

Csoportkép a Papírmánia országos rajzverseny megyei díjazottjairól. Háromszáz pályamunka érkezett
Fotó: Penovác Károly

A kategóriák első helyezettje a Napló felajánlása révén négy főre szóló belépőt nyertek a Sobri Kalandparkba, a második és harmadik helyezettek nyolcezer és ötezer forintos könyvutalványt vehettek át. A legtöbb rajzot beküldő iskola a Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola lett, a százezer forintos különdíjat Nagyné Czaun Marianna igazgató vehette át. Németh F. Bernadett, a Napló főszerkesztője a Pannon Lapok Társasága nyomdájának meglátogatására hívta meg a díjazottakat.


Brányi Mária alpolgármester köszöntőjében kiemelte, az írásbeliség legalább egy évezrede az információk dokumentálásának legfontosabb módja.Szentendrei Zoltán, a Prospektus Nyomda tulajdonosa hangsúlyozta, tévhit, hogy azért vágnának ki erdőket, hogy papír készüljön: a kivágott fák mindössze tíz százalékából lesz papír, amelynek mintegy hetven százalékát begyűjtik és újrahasznosítják. Domokos Endre, a Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézetének docense arról beszélt, az elmúlt évtizedekben bekövetkező változás révén a papír előállítása környezetbarátabbá vált.

A rajzokat a Művészetek Háza munkatársai értékelték Hegyeshalmi László, az intézmény igazgatójának vezetésével. A kategóriák győztesei: Kloó Benedek (Kossuth Lajos Általános Iskola, Veszprém), Tóth Tamara (Csöglei Általános iskola), Humpók Fanni (Bocskai István Általános Iskola, Papkeszi), Bálint Balázs (Kossuth iskola, Veszprém), Kiss Botond (Kossuth iskola, Veszprém), Poharánszki Anna (Kossuth iskola, Veszprém), Gulyás Nárcisz Kitti (Kmety György Evangélikus Általános Iskola és Óvoda, Marcaltő), Cseh Zsófia (Kertai Általános Iskola). 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!