Kultúra

2017.04.25. 12:55

Az egyházzenei vándorút Pápán is áthaladt

Pápa – Az öt napos Cantus Peregrinus elnevezésű koncertturné harmadik állomásaként a pápai református templomban is fellépett a Zeneakadémia Egyházzenei Tanszékének kórusa.

Laskovics Márió

A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma tanulói és dolgozói, illetve az iskolán kívüli érdeklődők előtt lépett fel kedden délután a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszéke hallgatókból és oktatókból álló kórusa a református templomban.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszéke kórusa, vezényel Bódiss Tamás

Az egy tanórányi, lélekemelő hangversenyen Bódiss Tamás és Merczel György tanárok mellett hallgatók is vezényeltek.

Elhangzásuk előtt a műveket Bódiss Tamás tanár ismertette. Bal oldalon Dobszay Ágnes, tanszékvezető

Felcsendültek gyülekezeti és népénekek, zsoltárok, de volt például gregorián antifóna, és húsvéti kyrie is. Elhangzásuk előtt mindegyik művet ismertette a műsorközlő, Bódiss Tamás.

Egyes énekekbe a közönség is bekapcsolódhatott

A második világháborút követően megszűnt, majd 1990-ben újraindított, s azóta mintegy százötven diplomát kiadó tanszék tanára elmondta, az öt napos, nyugat-magyarországi és ausztriai, tanulmányi kirándulással egybekötött, Cantus peregrinus elnevezésű hangversenyturné keretében mutatják be a katolikus és protestáns egyházzene kincseit. Pápa volt a harmadik állomás, előtte Székesfehérváron és Győrben, utána pedig Kőszegen, illetve Grazban léptek fel.

Merczel György tanár (háttal) és hallgatók is vezényelték a kórust

-Felekezetközi tanszakunkon megismerjük egymás liturgiáját, a közös gyökereket. Az előadott egyszerűbb, ma is használható feldolgozásaink, változatos énekeink is ezt példázzák. Pápán a reformáció emlékéve kapcsán a protestáns egyházzene egyetemes értékei kerültek fókuszba, a katolikus templomokban pedig a húsvéti nagyvecsernye – jegyezte meg Bódiss Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!