Kultúra

2017.01.19. 17:35

Gróf Nádasdy Borbála a Petőfi Színház darabjában mutatkozott be

Veszprém - Gróf Nádasdy Borbála a Veszprémi Petőfi Színház január 19-ei, csütörtöki előadásában, a My Fair Lady című musicalben Mrs. Higgins szerepét alakította. Az írónővel az egyik próba előtt beszélgettünk.

Balla Emőke

A Veszprémben élő gróf Nádasdy Borbálát Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója kereste meg karácsony előtt, hogy a január 19-ei előadást Esztergályos Cecília nem tudja elvállalni, beugrana-e helyette. Igent mondott, bár telefonon felhívta a gyerekeit Franciaországban, ők mit szólnak hozzá. Azt mondták, vállalja el. Megtiszteltetés számára, hogy egy író gondolatait tolmácsolhatja, közölte.

- Ez kicsit próba a színháznak is és nekem is - mondta gróf Nádasdy Borbála, aki színésznőként kezdte pályáját Bécsben Max Reinhardt színiiskolájában, és számos színpadi és filmszerepet tudhat maga mögött. - A színdarabokban vannak idősebb hölgyek, és ha a színház vezetése úgy látja, hogy erre a szerepre megfelelek, akkor miért ne vállalnám el? Az írást nem szeretném feladni, több könyvem jelent meg, járom az országot, meghívnak mindenhova könyvbemutatóra, hogy meséljek az életemről. Valójában ezek is fellépések, pódiumon való szereplések. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján sokszor hívtak gimnáziumokba beszélgetni; érdekel, hogyan gondolkoznak a fiatalok. Mindig azt mondtam, az embernek több lábon kell állni: legyen hivatása, családja, legyen nyitott, legyen kapcsolata az emberekkel.

Kőrösi Csaba, a Veszprémi Petőfi Színház My Fair Lady című musicalének Pickering ezredese, és gróf Nádasdy Borbála Mrs. Higgins szerepében. Felvételünk a darab próbáján készült Fotó: Penovác Károly

A rendezőnek tudnia kell, beugráskor ki veszi át a szerepet. A My Fair Lady rendezője, Bálint András beleegyezett, gróf Nádasdy Borbála három hete nekiállt tanulni, volt néhány próbája a színészekkel. Megkapta az előadás felvételét, hogy azt jobban megismerje.

- Ismert számomra a My Fair Lady, G. B. Shaw Pygmalion - melynek alapján készült a musicalváltozat - című színdarabjával, Liza szerepével felvételiztem Bécsben a Reinhardt szemináriumba tizennyolc évesen. Szeretek színházba járni, minden darabot megnézek. Ezt a musicalt azért néztem meg kétszer a premieren kívül, mert érdekelt ennek az asszonynak a viselkedése, aki úrinő, nagyon szereti a fiát, noha vannak számára bosz-szantó dolgok. Nem Esztergályos Cecíliát utánozom, hanem a saját egyéniségemet adom: mindkettőnk meglátása, játéka különböző.

Az írónő közölte: egészséges lámpaláz jellemzi, de azt inkább otthon érzi, bent, a színházban a próbákon dolgozni kell, akkor arra koncentrál. Színésznőként kezdte pályafutását tizenhét évesen, elismert balettmesterré Párizsban vált, ahol évtizedekig élt. Színésznőként, balettmesterként, koreográfusként sokat volt színpadon, tudja, hogyan kell ott mozogni, beszélni. Ma már nem tart táborokat, de ha felkérnék, szívesen vállalná. Ösztönös ember vagyok, ha valami örömöt ad és szeretem, azt csinálom - mondta.

Gróf Nádasdy Borbálának 2008-ban jelent meg az első kötete, műveit széles olvasóközönség szereti. Történelemóráival, könyvbemutatóival járja az országot. Legutóbb Makón járt, a beszélgetésen több mint százan voltak, ez is egyfajta fellépés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!