Oszter Alexandra nem tétlenkedik

Gyermekarc – gyermeklélek címmel nyílt kiállítás Popovics Noémi fotóiból a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ a Huszár Közösségi Ház II. emeleti nagytermében december 2-án. A január 15-ig látogatható tárlatot Oszter Alexandra színművész nyitotta meg, ugyanis kedvese a kiállító fotóművész bátyja, a visszavonult kétszeres világbajnok ökölvívó, Popovics Tamás.

Oszter Alexandra (balra) megnyitja párja húga, Popovics Noémi (jobbra) első fotókiállítását. Fotó: Laskovics Márió

A színművésznővel a megnyitót követően beszélgettünk színházról, híres édesapja árnyékáról, párjával közös vállalkozásáról.

- Önre mint színésznőre milyen hatással van édesapja, Oszter Sándor hírneve? Hogy éli meg karrierépítése során, hogy az ő árnyékában kell teljesítenie?

- Az édesapám árnyékában kifejezést nem találom helytállónak, mert ez olyan, mintha folyamatosan valamilyen árnyék sziluettjét kéne kitöltenem, de csak addig, amíg a sziluett tart. Ő egy másik ember, másik lény, más dolgot hozott létre. Mindig nagyon büszke voltam a teljesítményére, szerettem nézni a filmjeit. Hogy az ő ismertségének árnyékában alkottam és mentem előre, inkább hátráltatott, mint segített. Mert sok esetben duplán, sőt triplán kellett bizonyítanom. Ugyanis az emberek mindig megkérdezőjelezik - noha nem is tudják, hogy mi a háttér –, hogy csak azért értem el valamit, mert hátszéllel érkeztem. A hátszél ebben a formában nem igaz.

Például amikor a színművészeti főiskolára felvételiztem, egy olyan ember indított osztályt, aki apám iszonyatos ellensége volt, de ezt én nem tudtam. Tovább is kerültem a harmadik rostáig, majd bejött az az ember, és megkérdezte, hogy hívnak. Megmondtam, mire csak annyit mondott: viszontlátásra! Kész, ennyi. Ellenpéldát nem tudok mondani bizonyos kapuk megnyílásában. Viszont a bulvárlapok halálra piszkálnak, nem pártolom őket, sőt. Igazából az emberek szeretik és tisztelik édesapámat, felnéznek rá azért, amit letett az asztalra, amilyen filmeket csinált, és ez jó érzéssel tölt el engem is.

Oszter Alexandra szemügyre veszi barátnője gyermekekről készült profi fotóit. Fotó: Laskovics Márió

- Ha már a filmeknél tartunk, önnel kapcsolatban egy filmcímet (Rövid, de kemény... életem) találtam a neten. Szerepelt más filmekben is?

- Az egy művészfilm, és valamilyen filmfesztiválon díjat is nyert, de részemről csak egy próbálkozás volt. Több filmben is feltűntem, de nagyon kis és nem mérvadó szerepek voltak. Inkább a színházban találtam meg a helyemet, ott érzem jól magam most már tizenhat-tizenhét éve.

- Jelenleg milyen darabokban játszik?

- Budapesten az Orfeum színpadon játszom az Anyád kínja című előadásban három kollégámmal, Fonyó Barbarával, Haumann Petrával, Kisfalvi Krisztinával. Tallós Rita rendezte és nagyon jó csapat jött össze, telt házas darab, tulajdonképpen monológok arról, ki hogy éli meg az anyaságot. A következő darabokban játszom még: Bolha a fülbe, Az ördög nem alszik, A balek, Mona Marie mosolya és a Hippolyt, a lakáj. Ezekkel a - különböző társulatok által megvalósított - darabokkal utazunk, járjuk az országot. Szabadúszó vagyok, mindig máshol játszom.

- Párjával, Popovics Tamással Budapesten élnek. Van már közös vállalkozásuk is, azzal mi a helyzet?

- A páromat már mint írót ismertem meg a Család-barát televíziós műsor társműsorvezetőjeként. Elindult a kapcsoltunk, és aztán mivel én mesékkel szeretek foglalkozni, valahogy kettőnk között kirajzolódott, hogy ő kisebb írásokat készítene személyre szabottan, én pedig illusztrálnám. Ebből az ötletből csináltunk egy közös vállalkozást, ami most kezd beindulni weboldallal.

- Mióta foglalkozik mesekönyv-illusztrálással?

- Középiskolásként a Kisképzőben tanultam előbb grafika, majd festő szakon. Aztán a képzőművészeti egyetemre, Makovecz Benjamin osztályába jártam 19 éves koromtól, de hamar otthagytam a színházért. Azonban a rajz megmaradt, a tizennégy év aktív stúdium nyomot hagyott, folyamatosan voltak kiállításaim az épp aktuális színházban. Kedvtelésből összekötöttem a kettőt. Aztán egyre szaporodtak a felkérések, s rájöttem, hogy tulajdonképpen a rajzolás is a munkám. Mikor megszületett a fiam, ezt próbáltam erősíteni, hogy többet lehessek vele.

Popovics Noémi fotóján a színművésznő és a dán-ír fotóművésztől született kisfia, Axelo Hunor Konstantin Larsen látható Fotó: Laskovics Márió

- Mik a hobbijai? Mivel tud kiszakadni a kaotikus mindennapokból?

- Fiam megszületése óta kiszakadni nem nagyon tudok, de a rajzolás mindenképpen olyan meditatív állapot, mintha az ember relaxálna, meditálna. Ilyenkor abszolút kikapcsol a külvilág és csak alkotok. De ha úgy vesszük, a munkám a hobbim, mert a színház is olyan, hogy fellépek a színpadra, és kikapcsolok, csak abban vagyok. Egyéb hobbim még a lovaglás, aminek most egyáltalán nem tudok teret engedni, mert nincs rá egy perc szabad időm sem. Ott van a gyermekem, a háztartás, bevásárolok, főzök, úgyhogy szerteágazó az életem.

- Mik a jövőbeli tervei?

- Először is megcsinálom a Sün Peti második részét, mert már nagyon várja az Alexandra Kiadó. Ezenkívül folyamatosan fejlesztjük a vállalkozásunk honlapját, amiről lehet majd rendelni. Szeretném kiépíteni ezt a szolgáltatást úgy, hogy valóban egy kifinomult igényrendszerű célközönségnek tervezzek képeket. A színházi jövőmet megpróbálom Budapestre szűkíteni, hogy kevesebbet utazzak, mert tizenhat év elég volt.