Kultúra

2017.05.29. 11:21

Összművészetiség, kreativitás - Pannon Várszínház évadértékelő

Veszprém – Az igények kielégítése mellett továbbra is az összművészetiség, kreativitás lesz jellemző a szakmai munkára - hangzott el a Pannon Várszínház évadértékelő, évadzáró társulati ülésén a Hangvillában.

Kutasi Zsófia

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója sikeresnek értékelte az évadot. Kiemelte, egy új színházi arculatot erősítenek, melyben nagy szerepet kapnak a kortárs szerzők művei. Továbbra is az összművészetiség, a kreativitás, a műfaji sokféleség jellemzi a szakmai munkát, emellett új kockázatok elé állítják magukat. Szintén a szakmai vállalás része a tehetséggondozás.

Az évadban öt nagyszínházi premiert vitt színre a várszínház; a Mária evangéliuma, A Bunkerrajzoló, a „Színház az egész ”, A szabin nők elrablása, A Pál utcai fiúk című darabokat. Szintén az évad során láthatta a közönség az Emil és a detektívek című ifjúsági előadást.

A 2015/16-os évadban a saját előadások száma 191, a nézőszám 58877 volt. A 2016/17-es évadban a jelenlegi állás szerint a saját előadások száma 177, a nézőszám 51500. Elhangzott, a tavalyi eredmények elérhetőek, mivel az összesítés még nem zárult le, folyamatosan változnak a számok az évad július 31-i befejezéséig.

Az igazgató hangsúlyozta, nehéz a támogatási rendszerbe visszakerülni, a lobbierő növelésével igyekeznek minden csatornát elérni a szükséges forrásokhoz. Ötödik éve nem részesülnek állami támogatásban, amely 550 millió forint kiesést jelent. Ebből az összegből pótlólag mindössze 30 milliót kaptak.

Vándorfi László megköszönte a támogatók közreműködését, kiemelte, továbbra is számítanak rájuk, emellett a várszínház mindent megtesz, hogy kielégítse az igényeket. A cél, hogy hozzájáruljanak, ahhoz, hogy árnyalják Veszprém és a régió művészeti arculatát, hidakat és párbeszédeket teremtsenek.

A hagyományoknak megfelelően több díjat is kiosztottak. A nézői szavazatok alapján a harmadik legkedveltebb színész Szente Árpád Csaba, a második Szelle Dávid, az első Molnár Ervin lett. A legjobb előadás kategóriában a második A Bunkerrajzoló, az első a Pál utcai fiúk. Szakmai értékelés alapján az évad színésze Szelle Dávid és Lenchés Márton lettek, összművészeti díjat kapott Krámer György koreográfus. Díjazottak lettek továbbá a titkárság dolgozói, Regovics Zsuzsanna énektanár, korrepetitor, valamint a várszínház dolgozóitól és a társulatától elismerést kapott Vándorfi László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!