Nem leszek suliban

1. Általános emberi értelemben: a tanulói gondolkodás nembeliség felé való irányítása, azaz fel- és ki-emelése a puszta partikularitás keretei közül s gazdagítása a vallás, a művészet, a tudomány és a filozófia objektivált tartalmaival; végső célul tűzvén ki a civilizált emberiség ideájának magvalósítását. (Tudván természetesen, hogy ezt - mint minden ideát - csak megközelíteni lehet, de kell is a kanti „imperativus(ok)” értelmében.)

2. Nemzeti értelemben: a nemzet anyagi, erkölcsi és kulturális felemelése - felemelkedése nem lehetséges kiművelt emberfők tevékeny akarata nélkül, ahogy ezt „a legnagyobb magyar” több mint másfél évszázada már megfogalmazta (Nacionalizmus!: üvölti kórusban az ellentábor az oldalvonalon kívülről.)

3. Családi szempontból, amennyiben a családot a nemzet alapsejtjének is tekintjük.

4. A művelődés igénye a fentiekből következően egyéni érdek is, ha csak nem tekintjük követendő példának azt a fiatalkorú egyedet, aki „le van sajnálva a civilizáció!”felkiáltással utasította el a fentebb nevezett igényt. (Az idézett mondatot a szerző megszelídítve közölte.)

Közhely, de igaz, hogy a fenti - általános, különös és konkrét - célkitűzések megközelítésének alapkerete az iskola, és ennek természetes szövetségese a család, a szülői háttér. Együttműködésük a természettörvény erejével ható szükségszerűség, illetve kötelezettség. E kettő szétválasztása, illetve szembefordítása a természettörvény durva megsértése, s ebből következően nemzet- és emberellenes.

Hasonlóképpen közhely, de hasonlóképpen igaz a tanár és tanuló, a tanító és tanítvány kölcsönös egymásrautaltsága, amelynek szétszakítása, illetve e kettő szembefordítása - a fentebbiekből is következően - nemcsak tanár, hanem tanulóellenes is. (A tanár alatt itt a szókratészi embert, a homo paedagogicust értvén, aki megszerzett és állandóan bővített tudása birtokában tanítványait a nembelibbé válás irányában neveli, s - ami ettől elválaszthatatlan - tudásukat az életkori sajátosságoknak megfelelően gazdagítja; aki a tantervet keretnek és nem börtönnek tekinti, s aki e keretek között tudása és hi-vatásbeli meggyőződése szerint szelektál és/vagy kiegészít.

A szuverén egyéniségből következik, hogy a szókratészi ember, a homo paedagogicus nem válhat külső-idegen - netán manipulált - eszmék, illetve ezeket képviselő, illetve sugalló érdekcsoportok eszközévé.

„Az én vezérem bensőmből vezérel! /
Emberek, nem vadak - elmék vagyunk! ” (József Attila: Levegőt! )

A tantervi keretek megvonása - közvetlenül vagy közvetve - állami, illetve ezen belül oktatáskormányzati feladat. Az oktatáskormányzat e tekintetben lehet minimalista vagy maximalista, azaz elvétheti a mértéket, az arisztotelészi mezont. Ez esetben a pedagógusi érdekképviseletnek joga és kötelessége leülni tárgyalni tantervi, tananyagbéli kérdésekben a közös alap, a tanuló érdekében. A tanuló/tanítvány alatt a befogadót értem, aki hajlandó be- és elfogadni a felé- és ráirányuló, a nembeliségre irányító tanítást; aki ebből következően tiszteli a tanári tudást, s nevelőjét (és az iskolát) nem tekinti ellenségnek, miközben ő - a maga módján - szintén szuverén egyéniség, s ebből következően - ösztönösen vagy tudatosan - nem kíván külső-idegen manipulátorok eszközévé válni.

A fenti eszmefuttatásból - napi szintre lefordított - konklúzió: a „nem leszek suliban” mozgalmat, a „ne küldjétek gyerekeiteket iskolába!” felszólítást, az ezekből következő kollektív lógást, az iskola kontra szülői ház ellentét felszítását, az elmaradt vagy csonka osztályok előtt megtartott órákat, az e napi tanítás részbeni vagy egészbeni eredménytelenné tételét mind elméleti, mind gyakorlati szempontból az oktatás elleni merényletnek, család-, tanuló- és tanárellenes manipulációnak tartom, még akkor is, ha kiagyalói, megszervezői és végrehajtói - sanda módon és minden normális logikát meghazudtolóan - a pedagógusok érdekében levőnek állítottak, partikuláris céljaik (kormány (le)váltás, hatalom-visszaszerzés, visszarendeződés, netán megtorlás) érdekében; s mindezen célokhoz egyes pedagógusokat, szülőket és tanulókat eszközül felhasználván.

Árpásy Csaba, nyugdíjas tanár