Nehogy a papír megkopjon! - Beszélgetés Fenyvesi Ottóval

Fenyvesi Ottót régóta ismerem, ezért engedjenek meg egy kis személyes kitekintést. Tizennyolc évvel ezelőtt, pályám kezdetén Ottó a Veszprémi Hét Nap, a városi hetilap felelős szerkesztője volt. Már akkor is hosszú, ősz frizurát és hasonló szakállat viselt, mint most. Minden érdekelte, a sport, a színház, a közélet, a művészetek és a zene is. Izgatottan vártam a közös munkát, frissen végzett magyar szakos bölcsész hallgatóként mentorként tekintettem rá. Nem kellett az akkoriban elterjedő interneten böngésznem, mert fejből is jól tudtam, hogy Ottó a kultikus Új Symposion művészeti folyóirat jeles alakja, egyik legjobb barátja pedig az a Sziveri János volt, aki az irányadónak is mondható lapot szerkesztette.

Ottó mindemellett 1975 és 91 között az Újvidéki Rádióban lemezlovasként dolgozott, ma ezt divatos kifejezéssel élve úgy mondjuk, DJ-ként felelt a hangulatért. Ezt azért kell megemlítenünk, mert az akkoriban tiltott és üldözött "megmondó, altenatív zenéket" ő játszotta először a rádióban. Ma is őrzi lovasi házukban 2-3 ezer darabos bakelitlemez-gyűjteményét.

A rádiós munkájával aztán nem önszántából hagyott fel, kitört a jugoszláv háború, és az akkor 36 esztendős, kétgyermekes családapa fontos lépésre szánta el magát: áttelepült feleségével, Gabival és gyermekeivel, Áronnal és Noémivel Magyarországra, pontosabban Veszprémbe.

A Vajdaságból érkezett Fenyvesi Ottót minden érdekli a világból, ezért úgy képzelte, afféle modern polihisztor lesz belőle. Remek költő és kiváló kollázsokat készít
Fotó: Ugray Adrián

Természetesen itt sem hagyott fel irodalmi tevékenységével, 1997-ben egy amerikai ösztöndíj elnyerése után adták ki azt a verseskötetét, az Amerikai improvizációk címűt, amely aztán nagyban megváltoztatta addigi költészetét.

- Juhász Ferenc sokáig a kedvenc költőm volt, aki bődületesen hosszú verseket írt. Olyan hosszú verseket akartam írni, mint ő. Aztán Amerikában minden megváltozott. Itt minden a pénzhajhászásról szólt, és érdekes volt megfigyelni, az a társadalom miként viszonyul az irodalomhoz. Rájöttem, ha csak fragmentumokból írok, egyrészt nekem is könnyebb megírni, másrészt az olvasónak is könnyebb. Ösztönösen jött ez. És sokkal jobban tetszik - magyarázta Ottó, aki egyébként remekül kosárlabdázik, és amíg tehette, rendszeresen űzte is ezt a sportot.

A villanások, a töredékek megragadása, a pillanat művészete aztán nemcsak az irodalmi tevékenységét határozta meg. A képzőművészet felé fordulva kollázsokat készített. Egyet én is kaptam tőle ajándékba, s most sem halasztotta el felhívni arra a figyelmemet, hogy az ilyen képeket olyan helyen kell tartani, ahol nem éri őket állandóan fény, ugyanis az újságokból kivágott (neki tetsző) érdekes címek, szavak és kifejezések az idő múlásával elhalványodnak, vagy akár el is tűnhetnek.

- Kurt Schwitters találta ki a kollázsművészetet, ami nagy hatással volt rám. Egyszer Bécsben jártam a fiammal az egyik kiállításán. Busszal utaztunk, Pápáig dugig volt a járat, aztán Bécsig elfogytak az utasok, ketten maradtunk. Szóval az egyik bank hatalmas kiállítótermében láttam, hogy Schwitters műveit sötétben tartják, s a mozgásérzékelős lámpák csak akkor világították meg a képeket, amikor ott álltunk előttük, nehogy a száz évvel ez-előtti papír megkopjon vagy elhalványodjon - mesélte.

Fenyvesi Ottó ma a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságának titkára. Testhezálló feladat ez neki, hiszen annak idején afféle polihisztornak készült, mert különösen izgatják a világ összefüggései, és szubkultúrák után is kutatott.

Két éve jelent meg legutóbbi kötete, a Minimum rock and roll című, amelyben afféle modern lemezlovas-ként vezet minket végig saját világán, a Balkántól Lovasig, ahol megfér egymás mellett a zavarba ejtő vadság és szókimondás, a tiszteletet érdemlő intellektus, ugyanakkor az önirónia és a szenvedélyes életszeretetet.

Szólnunk kell még arról is, hogy Ottó eközben a Vár Ucca Műhely című folyóirat művészeti vezetője. Ez a lap nemcsak a tehetséges helyi szerzőknek ad teret, hanem a balkáni irodalom egyik szócsöve is.

- Annak idején mi is úgy kerültünk be a különböző folyóiratokba, hogy az idősebbek pátyolgattak bennünket. Természetes, hogy ezt viszonozzuk az utánunk jövőknek, ez az élet rendje - mondta.

Búcsúzásképp még szót ejtünk a kosárcsapatról is, amely idén finálét játszik a másodosztályú bajnokságban.

- A döntőt szeretném megnézni. Talán sikerül a feljutás is - bizakodott. Ennyiben maradtunk. S remélem, a döntőben tényleg találkozunk.