Kultúra

2016.05.03. 09:16

Mosolyt csal az arcokra

Veszprém – Ritkán nyílik olyan kiállítás a városházán, amely mosolyt csal a látogatók arcára – mondta Porga Gyula polgármester az „Amit a Kabócáról feltétlenül tudni kell!” című kiállítás megnyitóján a városháza aulájában.

Kutasi Zsófia

A polgármester kiemelte, a mosoly szimbolizálja a Kabóca Bábszínházat is, hiszen a teátrum küldetése, hogy elsősorban mosolyt csaljon a gyermekek arcára. A bábszínház története tizenöt évnél régebbre nyúlik vissza, létrejötte is meseszerű, lépésről-lépésre gyarapodott a kezdeti kis műhely. Tizenöt éve intézményesedett, mára felnőttek azok, akik az elsők között látogatták, a közönsége azóta is folyamatosan bővül.

A kiállítást, amely a bábszínház tizenöt éves fennállása alkalmából jött létre, az Agórában már láthatták az érdeklődök, az aulában Gizella naptól gyereknapig tekinthető meg. Székely Andrea, a Kabóca Bábszínház igazgatója elmondta, tizenöt tervező műveit állították ki és minden évből hoztak egy-egy bábot, kelléket. Láthatóak többek között a vízi bábszínházi, vízben úszó bábok, csipkerózsika figurája, a gyermekek kedvence a kutya-macska város. A kiállítást Zsida Ágnes rendezte be. A megnyitón rövid zenést műsort adtak a gyerekeknek a bábszínház művészei Üveges Anita és Szőke Kavinszki András.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!