Kultúra

2015.05.27. 15:23

Móri „Léleklámpások”

Zirc – Visszatérő vendégekként köszöntötte a Szent Bernát Idősek Otthonában a Móri Írók, Képzőművészek Szövetsége Egyesület tagjait Bauer Tiborné programszervező.

Müller Anikó Hanga

Bevezetőként a civil szervezet munkájáról Abonyi Ria elnök, grafikusművész beszélt. Tagjaik egy-kétkötetes írók, költők, képzőművészeik jelentős díjak birtokosai, számos kiállítás résztvevői, többen könyveket illusztrálnak. Számos bemutatkozásuk volt szerte az országban és Szlovákiában is. Népszerűek az évente megszervezett, nyitott művésztáboraik. Léleklámpások címmel második kötetük jelent meg, melyben tagjaik irodalmi és képzőművészeti alkotásai, valamint az együtt átélt örömteli pillanatokat megörökítő fotóik jelentek meg. Az idősotthonban Múlt és jelen címmel mutatták be kulturális műsorukat. Saját versét mondta el Kozma Zsuzsanna, társuk verses gondolatait idézte Fördős József, Miklós Krisztina énekelt, Abonyi Ferenc énekkel, zenével közreműködött. Ezt követően nyitották meg a kiállítást Gergye László, Miklós Krisztina, Fördős József festményeiből, Bene Edit fotóiból, Lepsényi Gyula fafaragásaiból, Abonyi Ria grafikáiból és könyvillusztrációiból. A tárlat június végéig látható.

A művészek nagy örömet okoztak zenés-énekes irodalmi műsorukkal és képeikkel az idős embereknek. A hátsó sorban balról az ötödik Kozma Zsuzsanna, majd Abonyi Ria, Fördős József, Abonyi Ferenc, guggolnak Miklós Krisztina, Bauer Tiborné  
Fotó: Müller Anikó Hanga

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!